Fülszöveg
A kötet szerzője 1923. július 16-án született Pécsett. Középiskolai tanulmányait a cisztercita rend reálgimnáziumában végezte. Majd a pécsi egyetem orvosi karára iratkozott be. 1944-ben Auschwitzbe deportálták. Több mint negyven hozzátartozójának az életét oltotta ki a nácizmus. Később több lágert is megjárt, mire végül Theresienstadtnál orosz katonák kiszabadították a világháború utolsó napjaiban.
1945-ben Baselbe költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait. Később a pszichoanalizissel kezdett foglalkozni, a Pszichoanalitikus Társaság tagja lett. Új érdeklődése vezette el a szürrealista művészetekhez, széleskörű kapcsolatokat alakított ki kortárs képzőművészekkel, kiadta a Panderma, majd a Radar című folyóiratokat. Az ötvenes években színdarabokat is írt, és saját társulatot szervezett-vezetett. A hatvanas évek elején Bazon Brock-kal kiállítást rendezett Ausstelung von Nichts (Kiállítás a semmiről) címmel Hamburgban. Kapcsolatba került az ún. hippi-mozgalom vezérkarával is,...
Tovább
Fülszöveg
A kötet szerzője 1923. július 16-án született Pécsett. Középiskolai tanulmányait a cisztercita rend reálgimnáziumában végezte. Majd a pécsi egyetem orvosi karára iratkozott be. 1944-ben Auschwitzbe deportálták. Több mint negyven hozzátartozójának az életét oltotta ki a nácizmus. Később több lágert is megjárt, mire végül Theresienstadtnál orosz katonák kiszabadították a világháború utolsó napjaiban.
1945-ben Baselbe költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait. Később a pszichoanalizissel kezdett foglalkozni, a Pszichoanalitikus Társaság tagja lett. Új érdeklődése vezette el a szürrealista művészetekhez, széleskörű kapcsolatokat alakított ki kortárs képzőművészekkel, kiadta a Panderma, majd a Radar című folyóiratokat. Az ötvenes években színdarabokat is írt, és saját társulatot szervezett-vezetett. A hatvanas évek elején Bazon Brock-kal kiállítást rendezett Ausstelung von Nichts (Kiállítás a semmiről) címmel Hamburgban. Kapcsolatba került az ún. hippi-mozgalom vezérkarával is, kiadta a No future című dokumentumgyűjteményt.
Művészbarátai tanácsára műkereskedésbe fogott, eközben átfogó műgyűjteményt hozott létre, amelynek anyagából nagysikerű kiállítás nyílt 1996-ban a Műcsarnokban. Ebben a könyvben öt írást találhat az olvasó. A kötet törzsanyagát képező két műben a szereplő pécsi ifjúsága és lágerélményei rajzolódnak elénk. Az előzőek világával rokonságban áll az emlékiratokat követő kisregény (Nagybácsi), de felbukkannak a László Károly számára oly meghatározó élmények a Szondi Lipóttal folytatott beszélgetésben és az utóbbi években több alkalommal vetített tévéinterjú szövegváltozatában is.
Szinte leleplező erővel hat e mélyen emberi vallomásokban az a kíméletlen (ön)leleplező tárgyilagosság és igazságra törekvés, amely egyúttal bölcseleti magasságokba emeli a szerzőt. Nem tehetünk mást: amit mond, arra kell figyelnünk.
"Saját KZ-élményeimet utólag Orpheusz kalandjával hasonlítanám össze. Ott voltam az alvilágban, ahonnan senki sem tért vissza, én azonban visszatértem. Igaz, senkit sem akartam és tudtam onnét visszahozni, és Orpheusszal ellentétben, nem is a saját akaratomból szálltam le oda."
"Nem vagyok hajlandó Hitlernek vagy Sztálinnak utólag a győzelmet a kezébe adni. Én legyőztem őket, azzal a ténnyel, hogy élek, nem fegyverrel... én túléltem őket. Ez egy olyan győzelem, amit én nem adok oda azzal, hogy hagyom magamat utólag megtörni."
"A gonoszság butaság, időpocsékolás. Azoknak való, akik mást nem tudnak kezdeni magukkal. A szeretet több örömmel jár, mint a gyűlölet. Gyűlölni időveszteség lenne, vagyis megrövidítené a szeretetre jutó időt."
Vissza