Leonardo, Michelangelo, Raffaello

Előszó

Részlet a könyvből:

Aki ezt a könyvet úgy teszi le, hogy nem érzi annak a szépségét, hogy emberek vagyunk, vegye ismét és ismét kezébe, lapozza, olvassa, el-elidőzvén az egyes képeknél mindaddig, amíg nem ébred rá megrendülten, hogy nem is "szép képeket" néz, hanem holt nagymesterek vallomását figyeli. E vallomások nem szavakon, hanem képek és szobrok hangtalan formáin keresztül szólnak hozzá, s megértésük éppen ezért nem könnyű. A szépséget nem ajándékba, nem ingyen kapja az olvasó. Nem a könyv megvételével fizeti meg, hanem figyelem, türelem, elmélyedés, szellemi erőfeszítés nyomán tárul fel előtte. Ne kedvetlenedjék el az olvasó, ha közben elfogja a kétség. Legyen bizonyos abban, hogy előbb-utóbb meg tudja érteni a képeket, hiszen e művekben egyik ember szól a másikhoz, s annyira közömbös, hogy e mesterek néhány száz éve halottak. Az Ezeregyéjszaka meséjében a "Szezám nyílj meg!" bűvös mondata elegendő volt ahhoz, hogy kinyíljék a kincsekhez vezető sziklakapu, itt azonban nem segít más, csak ha tiszta szívvel, szépséget sóvárgó lélekkel közeledünk a művek felé. Aki fölényes tudásvággyal vagy - ideje híján - gyorsan akar ismerkedni, az előtt bezárkózik a reneszánsz e három lángelméje s legfeljebb csak annyit tud meg róluk, hogy mikor születtek, haltak meg, s milyen című képeket festettek. Itt azonban nem adatokról van szó, hanem arról, hogy bennük az élet szépsége, felemelő küzdelme formát kapott s ezzel a mi életünk is gazdagabb, teljesebb, szebb lehet. Vissza