Látóhatár 1989. augusztus

Előszó

Részlet a könyvből:

"Nem te, majd a dolgok érkeznek meg benned - tegnap, tizenöt éve, a petresi állomáson vesz két mákosbuktát, melléje sört. Éhesen harap bele, nézi a fonnyadó habot a kancsóban. Az állomásfőnök lánya kitartóan zongorázik a feje fölött, a nyitott ablakon lecsurognak a hangfogós akkordok. Most tíz évig kellemes nyár lesz, írják az újságok; s közben lesi az arcokat, hogy lát-e ismerőst. Tulajdonképpen mindegyik az, de ezt inkább a táj teszi, ami felé közelednek, mind odavalósiak. Mikor kilép a söntésből, már elég közvetlenül beszélget egy zöld pulóveres fiatalemberrel. „Azt mondod, Kotányi? Nem Gésán Kamilló volt a keresztapád?" A fiatalember realistán nevet - „Kamillót fölakasztották tévedésből ötvenhatban." Megtudja, hogy a patikus rákban halt meg annak idején és az állatorvos barátja kezelte. A fiatalember ezt a változatot ismeri. De beszéltek másról is akkoriban Tardoson - kezd lassan emlékezni az utas. A patikuséknak nem volt gyerekük. Ágota, a feleség, a temetés után elköltözik a faluból, majd évek múlva egy feltűnően szép, szőke, tizenhét éves lánnyal jelenik meg látogatóba, végigjárják az ismerősöket, a lánynak megmutatja a patikát, a házat, ahol laktak. S mindjárt az első nap kimennek a temetőbe. A lány állítólag Ágota gyermeke, Svájcban nevelkedett. Az orvos ma is él még, a lányt nem fogadta el a sajátjának, agglegény. Falusi bölcs. A szobájában kitömött bagoly, avar koponya, meszelt fal, alig néhány bútor. A falon Kossuth Lajos búcsúzik a hazától. Spencer a kedvenc filozófusa, mert józan, Szent Ágoston a kedvenc szentje, mert a csillagjóslásról megmondta a véleményét. Az utolsó időben a patikus egy hintaszékben tölti a napot, a kertben, a patikában Ágota helyettesíti. Az orvos mindennap meglátogatja őket, néha kártyáznak. Az asszony a partik után többnyire messzebb húzódik a nádszékével, a cseresznyefa helyett a körtefa alá, és ott varr." Vissza