Laokoon vagy a festészet és költészet határairól/Aesthetikai előtanulmányok/A műbírálatról

Fülszöveg

Az egyéb bölcsészeti tudományok évezredes múltja mellett az aesthetikának, mint tudománynak, keletkezésétől csak egy század választ el. Descartes és Spinoza mélyreható értelmökkel - csudálatos - szinte nem látták annak szükségét, nem vették észre, vagy legalább nem látszanak észrevenni a hézagot, mely hiányában a bölcsészeti kutatások rendszerében marad. Az aesthetikát, mint tudományt, még jóval utánok is hiába keressük, hiába még Leibnitznél is a XVIII-ik század elején, a ki pedig a lét kérdése mellett az egyénnel is behatóan foglalkozott; kutatásaiban nem látta szükségesnek az érzelmek számára külön rendszert alapítani. Nem mintha e kérdést teljesen mellőzte volna; sőt foglalkozik is elvétve vele, de, - bátran mondhatjuk - csak érzékétől vezetve, nem öntudatosan.
Baumgarten volt az első, a ki az aesthetikának, mint tudománynak, szükségét belátta. Kutatásaiban úgy találta, hogy a gondolás és az érzés az egyénnek két különböző lelki cselekvése, - melylyel különböző állapotok függenek össze. E kettőnek egyforma fontosságot tulajdonít - és helyesen. Felfogása máig is érvényes; - sőt még tovább mennek nála, - Kirchmann pl. az érzésről ezeket mondja: «Mindaz, a mit az ember tesz, csak érzelmei által - és azok érdekében történik; minden egyéb - még a tudás is - csak eszköz.» - A gondolkodásnak meg volt a maga tudománya: a logika; ha az érzés ép oly fontos, s ezt Baumgarten már erősen hitte: szintén külön rendszerre, külön tudományra van szüksége. - Az aesthetikában tehát - mint Lotze szépen megjegyzi - az érzelmek logikáját adta. Vissza