Nyugat 1924. augusztus 16 - szeptember 1.

Előszó

Részlet a könyvből:
BRÓDY SÁNDOR
Levél egy elköltözött barátom után
Sándorkám, először életedben vagy tehetségtelen - igaz, hogy ehhez elébb meg kellett halnod. Tudniillik: nem hiszem el, én teneked, hogy meghaltál. Én, kit pedig néha már gyanakodva és haraggal néztél, mint illojálisat, hogy szándékosan elhiszem minden szavadat, holott te, bár kimondatlan, de nem így alkudtál, s megkívántad értelmes felebarátodtól, hogy ne jusson eszébe rá is bízni életét a hídra, mit te csak mulattatására szivárvány gyanánt vontál magad képzeletéből az ő érdeklődése elé. Már, mikor most tavasszal múlt három éve, itt Bécsben találkoztam, s ime az életben utoljára találkoztam veled, s térded rogyásán megláttam s elméd fogyatékán megéreztem a tábeszes pusztítású szívbetegséget: már akkor is tamás voltam benned, állapotodban, egész mivoltodban de akkor még veled mentem. Ám most, noha azóta egyre tudom és vártam, hogy hamarosan meg kell halnod, nem hiszem el halálodat. Mint ahogy a magamét sem fogom elhinni, utolsó lélekzetemig. A maga halálát azért nem hiszi el az ember, mert halhatatlanságok emlékei fűződnek önnönmaga előtt e sajátmagához: ifjúságé, szerelemé, hazáé, írásé. S tebenned: valóban, objektívan, nemcsak az én barátságom számára: ezek öltöttek emberi testet Halhatatlan vagy és léssz, ha neved majd elenyészett, s írásaid elporladtak. Mint ahogy halhatatlan a háromezer éve már akkor is ismeretlen meghalt görög ifjú, kinek testéről a torzó mintáztatott, melynek láttára elhomályosul a kései szem. Minden fürdetlenségével párduci figurádnak s asszonyos irígykedéseidnek maga voltál a szépség, drága jó fiam - <vagy apám? mert hiszen, mikor mint huszonkét éves költő* gyereket pártfogásodba vettél volt, te már huszonnyolc éves meglett ember és beérkezett író voltál>. Halhatatlan vagy, Sándor,- a halál ordenáré, büdös, minden költészet nélkül való dologi nem vall rád, nem hiszem el neked. Vissza