Láncok a csuklón

Fülszöveg

Tóth Erzsébetet elsősorban költőként, utóbb megjelent könyvéből kritikusként és esszéíróként ismerte meg a közönség. Az „arctalan nemzedék" egyik meghatározó tagjaként végigélte a hetvenes évek végének irodalmi-politikai lázadásait; az akkori történetek immár legendává szelídültek vagy nemesedtek a fiatalabb korosztályok számára. A mű főszereplője két halott, két hajdani pályatárs, barát illetve szerelem, akikkel végigélte költői (saját és nemzedéke) indulását. Harmadik főszereplője a (dokumentum)regénynek maga Tóth Erzsébet, aki szokatlan nyíltsággal tárja az olvasó elé akkori lényét, törékenységét, szerelmét és vívódásait. Költészet és feltárulkozás, elszámolás és kései értelmezési kísérletek, levél- és érzelemtöredékek, vallomások és elhallgatott mondatok kavarognak ebben a megejtően szép és megrendítő veszteségekkel építkező világban. A könyv igazi csemege annak, aki beavatottja volt az ábrázolt kornak és írói barangolásoknak, hiszen számos hajdani ismerős - vagy éppen mai szereplő fiatal alteregója - jelenik meg számára a könyvoldalakon; annak is, aki Tóth Erzsébet líráját ismeri, hiszen az emlékezet-regény számos értelmezési lehetőséget kínál a versekhez; de annak is, aki most ismerkedik a költőnő világával - e keserű összegzés és számvetés felkeltheti érdeklődését egy visszafelé olvasáshoz a gazdagodó életműben... Vissza