Előszó
1952-ben Sopron és Vas megyében régi hangszeres muzsika, táncdallamok s táncok után kutattam. Eközben természetesen meghallgattam mindenütt több idősebb falusi asszonyt és embert. Feltűnt, hogy milyen kevés régi, világi dallam él még közöttük. Egyházi népénekeik után kérdezősködve több faluban hallottam feltétlenül régieknek tetsző melódiákat. Különösen akkor figyeltem fel az egyházi népénekre, amikor az énekesek könyvei és füzetei között ott láttam Illyés István zsoltárokat és halottas-énekeket tartalmazó kötetét, leggyakrabban az 1868-i, ritkábban az 1874-i kiadást, mégpedig majd minden faluban és nemcsak egy példányban.
Eszembe jutott egy régi énekeskönyvvel való találkozásom. Erdélyben történt, 1942-ben Szentegyházasfalun. Kicsin községecske a Hargita gerincén, - az utolsó falu Udvarhely megyében azon az úton, amely nem sokkal a község után Csík megye felé lejt. Ebben a vasúttól távol levő kis községben jártam népdalt gyűjteni. Egy vasárnap észrevettem, hogy a gyülekezet még mindig Kájoni János énekeskönyvét használja. E régi dallamokból néhányat még akkor fonográf-hengerre, illetve gramofonlemezre vettem, nemcsak a dallam szépsége, régisége kedvéért, hanem mert rokonságot mutatott históriás énekek dallamával. Akkor, Erdélyben elmulasztottam Kájoni énekeskönyvének minden ismert s a nép ajkán még élő dallamát összegyűjteni. Most azonban elhatároztam, hogy ezúttal nem ismétlem meg e hibát és az Illyés 1693-ban először megjelent kötete népi életének a végére járok.
El kellett határoznom, hol és mit fogok gyűjteni. A területet illetően Sopron megye mellett döntöttem, amely telistele van Árpád-kori magyar településekkel. Az énekeket illetően meg különböző ünnepkörök alkalmával használt olyan sok dallam bukkant fel, hogy láttam, ha valamennyit fel akarom jegyezni, olyan nagy anyagba markolok, amelyből majd csak keveset fogok.Így kizárólag a virrasztási szokások és a virrasztó énekek gyűjtésére határoztam el magam. Azért tettem, mert láttam, hogy sok helyen már kipusztult, általában pedig romlásban, kihalóban levő népszokás maradékait gyűjthetem még össze. Ahol már végrehajtották a temetőben való ravatalozást elrendelő hatósági intézkedést, ott természetesen megszűnt a háztól való temetés, a házban való ravatalozás és evvel a virrasztás szokása is. De sok olyan községben is, ahol még háztól temetnek, a virrasztóban már nem énekelnek, csak imádkoznak. 70-80 éves öregek emlékeztek arra, amit gyerekkorukban láttak, vagy amit atyáik nemzedéke nékik a virrasztásról mondott. Sopronmegye magyar evangélikusai hatvan-hetven év óta nem virrasztanak. Ugyanúgy nem egy magyar katholikus községben hagyták el a virrasztást, és ott, ahol még tartják, megrövidítették, megmásították.
Vissza