Lajtha László

Előszó

1992. június 30-án ünnepeljük Lajtha Lászlónak, a Bartók, Kodály nyomdokaiba lépett első magyar muzsikus-nemzedék kiemelkedő jelentőségű tagjának 100. születésnapját. Lajtha László magyarság és európaiság szintézisét teremtette meg népzenénk és francia hatások művészi egybeötvözésével. Tudományos teljesítménye a népzene- és néptánckutatás terén úttörőnek számít mindmáig. Pedagógusként sokszáz magyar muzsikust nevelt a szakmai ismeretek tiszteletére, osztályából olyan kiválóságok kerültek ki, mint Ferencsik János és Tátrai Vilmos.
Zeneszerzői, népzenekutató munkássága már ifjú korában kivívta Bartók Béla rokonszenvét és barátságát. A jeles művek alkotója, a folklorista és tudományszervező mindazonáltal 'nem lelé honját a hazában". Zenéje Párizsban, Londonban, az Egyesült Államokban értőbb fülekre talált, mint Magyarországon, s a nemzetközi népzenekutatás intézményei is sokkal magasabbra értékelték, mint a hazai körök. Zenekultúránk, művelődésünk mindig is adósa volt Lajtha Lászlónak. A letűnt rendszer minden posztjáról eltávolította, és nemcsak munkalehetőségeitől, de - ha nem áll mellette néhány hűséges barát - létalapjától is megfosztotta volna.
Majd 30 esztendővel 1963-ban bekövetkezett halála után mindez meg nem történtté nem tehető már. Kései jóvátételül csupán az emlékét, maradandó életművét idézhetjük fel születése centenáriumán. Felhívással fordulunk hát nemzeti kultúránk híveihez, muzsikusokhoz és zenebarátokhoz, mindazokhoz, akiknek a zene, a népzene és néptánc hivatása vagy kedvtelése, hogy 1992-ben, születésének 100. évfordulóján közösen és méltó módon emlékezzünk meg Lajtha Lászlónak, művelődésünk kiemelkedő személyiségének munkásságáról.
Szolgálja az emlékév a roppant művészi-tudományos hagyaték végleges és tartós hazatérését, hogy az öncsonkító elutasítás évtizedei után elfoglalhassa ez az életmű végre azt a helyet, amely kultúránkban megilleti.
Lajtha László személyének hosszú ideig tartott mellőzése, a vele szemben tanúsított, méltánytalan, emberi - és művészi méltóságát sértő, kulturális fejlődésünket kivételes értékektől megfosztó bánásmód szolgáljon egyben intő például a jövőre nézve is, hogy mindannyian, akik a magyar zenei élet gazdagodását szívügyünknek tekintjük, fokozottabb felelősséget érezzünk alkotóművészeink és műveik sorsának alakulásáért.
Lajtha László Emlékbizottság Vissza