Lajos Árpád emlékezete

Előszó

LAJOS ÁRPÁD, a jeles etnográfus-múzeológus az idén, 1986-ban lenne 75 éves.
Párizsban született 1911. december 7-én, mivel édesapja Lajos Tamás feleségével együtt oda ment tanulni a „divatszűcs" mesterséget. Az első világháború szétszakította a Lajos családot: a háború kitörésekor a családfőt internálták. Édesanyja magára maradva két gyermekével, visszatért Magyarországra. Miskolcra költözött és 1920-ig, férje hazatéréséig egyedül gondoskodott nevelésükről. Itt zajlott Lajos Árpád iskolai pályafutása, majd az elemi és középiskolai tanulmányok elvégzése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be, ahol magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Az egyetemi éveket rövid, alig néhány hetes katonai szolgálat követte. „1935. október 5-én vonultam be katonának mint póttartalékos újonc a győri honvédgyalogezred soproni iskolájába, mely 1935. december 20-ig tartott" - írja önéletrajzában.
A következő sorok az állástalan diplomás státuszát idézik, amelynek emlékei maradandó nyomokat hagytak benne. Egy ideig szükségmunkásként tartotta fenn magát, statisztikai hivatali adatgyűjtésből, újságkihordásból, hólapátolásból. „Tagja voltam a Diplomás Önsegélyező Szövetségnek - írja - amelynek éjjeli szállásán, a Soroksári út 17-ben húztam meg magam a fűtetlen pincehelyiségben. Étkezésem rendetlen, hiányos volt, többnyire fővárosi inségkonyhákon ettem, vagy a vidék falvait, bányatelepeit jártam. Vándorútjaimon ébredt fel érdeklődésem a néprajz iránt."
A nehéz pályakezdet tehát az érdeklődést is irányította, a keserű emlékű 30-as évek pedig a hivatás iránti elköteleződés évei is voltak. Györffy István melletti egyetemi gyakornoksága, majd a tanársegédi állás az induló szakmai életpálya kiváló iskolájának bizonyult.
Néprajzi munkásságának kezdetét Lajos Árpád 1936-ban jelöli meg. Első munkáiként a Nótás gyermekjátékok Domaházán, A barkó népelnevezés magyarázata, Ivó, bál és a fonóélet Domaházán c. tanulmányait, valamint A magyarság néprajza III-IV. köteteiről írt ismertetését említi. Az 1938-as esztendő fordulópontot jelentett életében: új álláshelyén, a miskolci evangélikus tanítóképző intézetben magyar- és nyelvszakos tanárként helyezkedett el. Képzős tanári pályafutása csak 1949-ben, az intézet felszámolásakor szakadt meg. Tudományos munkássága szempontjából kiemelkedő alkotás kötődik ehhez az időszakhoz: 1940-ben megjelent „A magyar nép játékai" c. könyve.
A felszabadulás után - átmenetileg - több munkahelyen dolgozott: 1949-től a miskolci Mikszáth Kálmán - később Földes Ferenc - Gimnáziumban, a 2.sz. általános iskolában, majd újra a gimnáziumban tanított. Amikor 1951-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács népművelési osztályán kapott állást, ez egyben fontos lépés volt a végleges, igazán vágyott hivatás gyakorlását biztosító munkahely, a Herman Ottó Múzeum felé. Vissza