Ladányi Mihály

Előszó

Utószó:
Kevés költő hagyott hátra olyan gazdag posztumusz hagyatékot, mint Ladányi Mihály. Két évvel megrendítően korai halála után Bejegyzések a családi bibliába címmel válogatást adhattam közre ebből a hagyatékból, most pedig Ladányi egyetlen példányban készült kéziratos könyvecskéjének hasonmás kiadását nyújthatom át a költő régi és új híveinek.
Ladányi Mihály 1966-ban másolta ebbe a miniatűr kötetbe a rá egy évre megjelenő Dobszóló című kötet néhány versét. A kéziratos Ladányi-kötet utolsó verse megegyezik a későbbi kötet utolsó versével.
Ladányi 1966-ban szilenciumot kapott, ezért nevezi magát kényszerűségből lett kódexmásolónak. Nem viselkedett mártírként, és nem gyártott a szilencium köré legendát, inkább életművét építette tovább. Ő csak a vagabund, nőfaló költő legendáját szerette, annál is inkább, mert ez a legenda valóban kalandos életének tükre volt.
Az is csak halála után derült ki, hogy a vagabund Ladányi, a nehéz anyagi körülmények közt élő költő állandóan kihagyta verseskönyveiből versei egy részét, azokat rövidítette, átdolgozta, a félig készet félretette a későbbi megjelentetés számára. Mindvégig szigorú, poéta-doctushoz illő műgonddal dolgozott.
Emlékszem a Kisstáció utcai földszintes, csatornázatlan házra, ahol az árnyékszék a kert végében állt. Ott lakott egy egyszobás lakásban az országos nevű költő, ott készült a most kiadott, cím nélküli verses füzet. Bútorait ő maga csinálta, rajztáblákból könyvespolcot fabrikált. Egy mesterember élt benne, aki sohasem adta meg magát a kedvezőtlen körülményeknek. Fészket rakott, mint a pacsirta.
Lemásolta verseit gyönyörű betűvel, keresett egy nyomdát, ahol a lapokat kedve szerinti formára megvágatta, azután könyvet csinált, hogy örömet szerezzen egy nőnek. S odarajzolta magát felakasztottként a karácsonyfára, kedvenc költőjének, Villonnak versét írva mottóként a kötet elé. Franciául másolta ki az 1959-ben megjelent kétnyelvű Villon-kötetből, én Vas István fordításában idézem:

Sólyom-szép herceg, nincs tovább.
De tudd meg, kínjai között
megitta még vörösborát,
hogy e világból költözött.

Akárcsak a nagy előd, Ladányi sem hunyorított cinkos módon az utókorra, mert minden idegszálával tudta, hogy az utókor végsősoron csak az életműre figyel. Tette a dolgát, mint plebejus ősei és mint a régi mesterek. Ezért hozhatta létre hányatott élete tökéletes alkotását, maradandó életművét.

Simor András Vissza