Laczka János emlékezete

Előszó

Néhány szó az olvasónak
„Fogadd be ismét hajódat, eltemetett lobogódat".
(Gulyás Pál)
„A Laczka el van vetve" - mondtuk tréfásan a miskolci bölcsészhallgatók textológiai, azaz szövegek vizsgálatával és kiadásával foglalkozó szemináriumán, amikor elhatároztatott, hogy sajtó alá rendezik Bessenyei György tehetséges és sokoldalú titkárának, a Karcagon született Laczka Jánosnak azt a kiadatlan Voltaire-fordítását, amelyről három évszázad porát kellett lefújni.
Akkortájt több kollégámmal együtt lejártam (vagy inkább feljártam) Budapestről Miskolcra félállásban tanárkodni, hogy mielőbb erőre kapjon a formálódó - azóta már akkreditált - Bölcsészettudományi Kar. Kedves emlékem, ahogy Éliás Balázs, Koós István és M. Papp Zsolt hozzákezdtek a munkához, s ahogy nyomukba hágott a véghezvivő, a kazincbarcikai Hegedűs Attila, aki befejezte, amit ők elkezdtek. Egykorú nekrológok és életrajzok Bessenyei Györgyről címmel az Éliás - Koós - M.Papp triász neve alatt egy szövegkiadás és értelmezés is megjelent, de a Szabolcs-szatmár-beregi Szemlének természetesen nem az 1977. folyamában (ahogy a különlenyomat címlapján sajtóhibásan áll), hanem húsz évvel később, 1997-ben. A szerzőknek arra is kell emlékezniök, hogy a Papp Zsolt kézírásában címemre elküldött első változatot szokásomhoz híven nemcsak átírtam, szétírtam, felforgattam, újrafogalmaztam, de le is másoltam saját kézírásommal, s abból szedték ki Nyíregyházán a szöveget. (Megvan a kézirat ma is.)
Ha jól tudom, ez a szövegkiadás most ismét napvilágot lát ebben a karcagi kötetben. Vissza