Labore et constantia

Előszó

Immár negyedszázada, hogy először találkoztam Monok Istvánnal, ám bármennyire különös, még soha nem láttam az arcát! Az igazit. Vonásait elrejtette előlem prófétaszakálla. Minél alaposabban ismerem - hála most e bibliográfiának is annál jobban csodálom és tisztelem viszont tudományszervezői, kutatói arcélét. Monok István egész eddigi életét a könyv határozza meg: e spirituális és szakrális tárggyal kel, azzal (is) fekszik; szereti, gyűjti, kutatja, írja, szerkeszti, őrzi, hozza-viszi, ha kell titokban, határokon keresztül. Ez a múlt, a jelen, s minden bizonnyal a jövő is.
Bibliofil, bibliotékárius, bibliográfus, bibliomán.
De nem tartozik a bibliotáphi, azaz a könyvkoporsók kasztjába, akik Szenei Molnár Albert szerint „oly emberek, kik midőn valami jó könyveket kaphatnak, senkivel nem közlik, hanem csak magoknak titkon olvassák". Már megvalósult hasonmás-kiadási terve, Corvina-digitalizálási programja arról tanúskodik, hogy legszebb kódexeinket igyekszik páncélszekrénybörtönükből kimenekíteni és a szélesebb olvasóközönséghez is eljuttatni. Azt szeretné, azért dolgozik fáradhatatlanul, hogy minél több Magyarországon vagy a Kárpát-medencében valaha is létezett könyv kerüljön elő a még ma sem teljesen feltárt családi, intézményi vagy egyházi könyvesházak mélyéről, vagy legalább hír adassék róluk a könyvjegyzékek, hagyatéki leltárak és testámentumok lapjairól. Hogy igazolják: nálunk is birtokolták, használták, olvasták őket, „néma mesterekként" tanítva hatottak szellemi életünkre, Európához fűztek bennünket. A könyvpusztításban oly élenjáró régiónkban eme polcokon sorakozó vagy csak címükről ismert kötetek egy részben eltűnt olvasmányvilágról tudósítanak. Vissza