Labdarúgás I-II.

Előszó

Amióta a labdarúgás, ez a nagyszerű sportág, meghódította (mert meghódította) a világot, nagyon sok könyv jelent meg róla. Olyan is, amely az olvasókat szórakoztatni akarja, olyan is, amely szórakoztatva tanítani akarja, de a legtöbb kizárólag csak oktató célzattal készült. Nem kétséges előttem, hogy Csanádi Árpád barátom, aki nem becenévként viseli neve után a „tanár úr" jelzőt - hiszen a mi Testnevelési Főiskolánk sportjáték tanszékének a tanára - könyvét elsősorban tananyagnak szánta. Tananyagnak a főiskolai hallgatók számára, tananyagnak az edzők és a szakvezetők számára. Amikor kézbe vettem a könyvet és elkezdtem olvasni, nem azzal a szándékkal tettem, hogy tanuljak (nem mintha nem volna már mit tanulnom, de nekem nem „szakmám" a labdarúgás), hanem pusztán érdeklődésből. Mint ahogy egy egyszerű szurkoló megáll, ha egy kirakat elé ér, amely mögött valamilyen mérkőzés jeleneteit mutogatják a fényképek. Miért részletezzem. Önök is ismerik ezt az érzést. A labdarúgás szerelmesei mindenütt a világon egyformák, ha szabad ezt a kifejezést használnom: egy nyelven beszélnek. őszintén szólva az ember, ha már régóta foglalkozik a labdarúgással, egy kicsit öntelt lesz. Mit tudnának neki újat mondani? Nos, Csanádi Árpád alaposan leforrázza az önteltségtől dagadó keblű nagyképűeket. A nagyképűség a 20. oldalnál már megadja magát, kisdiákká zsugorodik össze és hallgatja a tanító bácsit. Néha kicsit úgy érezzük, hogy mindazt, amit mond, mi is tudjuk, csak éppen eltemetve él tudatunkban. És ez jó, mert emeli a könyv hitelét. Gyakran azonban új dolgot kapunk, olyasmit, amit a pályán ugyan már láttunk, de lényegét sokszor nem fogalmaztuk meg magunknak. Még olyan jelentéktelennek látszó apróságról is van hasznos és jó mondanivalója, mint a bedobás - hogy csak hirtelenében emeljek ki valamit az első kötet gyakorlati anyagából. Hogyne lenne mondanivalója a játékrendszerekről és a taktikáról - ami a könyv második kötetének anyaga, és amely tartalmánál fogva még érdekesebb, színesebb, mint az első. Nem tagadom, hogy mint a magyar labdarúgás egyik vezetője, büszke vagyok Csanádi Árpád munkájára. A maga műfajában ez a könyv legalább olyan méltó módon képviseli a magyar labdarúgást, mint nagy csapatunk az ötvenes évek elején. Vissza