La Fontaine összes meséi

Előszó

Jean de La Fontaine több mint 300 évvel ezelőtt: 1621-ben látta meg a napfényt Cháteau-Thierry nevű francia városkában.
A természet ölén nevelkedett, s meghitt társalgása a természettel költészetének egyik kiemelkedő érdekessége. A természet bizalmasa ő, megérti és szereti az állatokat, talán még jobban, mint az embereket, noha emberszeretet dolgában is fölötte áll legtöbb kortársának. Az állatok őszintesége, gyámoltalansága, szenvedései tán még jobban meghatották, mint az emberi társadalom ferdeségei s nyomorúságai. Lépten-nyomon elárulja egyébként, hogy emberekre gondol akkor is, amikor állatokat szerepeltet. Különösen az oroszlánt - mint a királyság jelképét - sokszor részesíti mind hódolatban, mind ugyancsak csípős méltatásban. Viszont a kis állatkák iránt rokonszenve nyilvánul meg gyakran, s ezekben a képekben a kis ember sorsát érzékelteti jóságos szeretettel. Még a növényekre is kiterjed szívének páratlan gyöngédsége. A becsületes munkát piedesztálra állítja; ellenben a gőgös nagyurat és a társadalom heréit bőven részelteti szatírájának csípéseiben.
A Mesék, habár La Fontaine többnyire másoktól, kivált a régi rómaiaktól és görögöktől veszi tárgyukat, az ő mesteri kezében formálódtak olyanná, hogy öregek és fiatalok egyforma él vezettél olvashatják, mint egy leszűrt életbölcsesség hagyományait. E mesék révén lett ő a világirodalomnak egyik legolvasottabb költője. És hogy a születésének 300-ik évfordulójára teljesen elkészült új magyar átültetés most megjelenik, ez is mutatja elévülhetetlen értéküket... Vissza

Fülszöveg

La Fontaine (1621-1695) összes, immár klasszikusnak számító meséit tartja kezében az olvasó, egy kötetbe gyűjtve. A francia író munkássága előtt az állatmese nem volt más, mint rövid példázat, amelynek szereplőit nem kellett komolyan venni, hiszen csak a tanulság kedvéért léteztek. A szerző, bár vígjátékokat, regényt és különböző költeményeket is írt, tehetségének legmegfelelőbb és legszabadabb formáját - igaz, csak igen későn, 47 évesen - e műfajban találta meg.
Meséit kettősség jellemzi. Egyszerre ruházza fel az állatokat emberi jellemvonásokkal, és ír az emberről, akiben ugyancsak felfedezhetők állati tulajdonságok. Így az állatok örve alatt szabadabban beszélhetünk az emberről, egyúttal pedig úgy tűnhet, hogy az egész teremtést ugyanazok a törvények hatják át és az állatokat ugyanazok a vonások jellemzik s ugyanazok a veszélyek fenyegetik. Ebben az óriás egységben egy kis megnyugtatás is rejlik.
La Fontaine állat-ember világa nem önmagában szép. Szép viszont a kép, amit róla fest. Szép, a vonások megdöbbentő igazsága és az ecsetkezelés egyéni könnyedsége által. Vikár Béla és Szántai Zsolt kiváló fordításával, Haranghy Jenő nagyszerű illusztrációval e kötet minden bizonnyal az igényes irodalom kedvelőinek megbecsült kincse lesz. Vissza