La Fontaine összes meséi

Előszó

Azok az idegenek, akik a magyar szellemi életet kívülről figyelik, régen megállapították már, hogy az éppoly gyökeresen eredeti, mint amilyen sokoldalúan válogató. Minden korhullám elé gyönyörűséggel veti oda magát, de egyik sem bírja elsodorni. S talán éppen azért nem, mert minden irányból törnek rá a hullámok s a sokféle hatás közömbösíti egymást az európai vizekben alaposan megmártakozott magyar-magyar marad. Megedződött, tovább tisztult, acélosabb magyar.
A német kivételével nincs más európai nyelv, amelyen az idegen irodalmak annyi remekét lehetne jó átültetésekben olvasni, mint a mienk. S ha a verses fordításokat hasonlítjuk össze, mi állunk az első helyen, hiszen a mi versünk mindenfajta verselési rendszerben hozzásimulhat az eredeti művekhez.
Van pompás Aristophanesünk, de magyar Moliére-ünk is. A finnek és a georgiaiak eposza magyarul is gyönyörűen hangzik, a görögöké s a rómaiaké pedig több jeles fordítónkat is versenyre csábította. Van magyar Roland-ének és magyar Miério, magyar Faust és magyar Káin, magyar Harang és mennyi magyar Holló! Legnagyobbjaink sem sajnálták az alkotásra kapott időből azt a - sokszor merészen pazarolt - néhány évet, amivel Shakespeare vagy Dante honosítását biztosíthatták. S aki a magyar irodalom fejlődését jól ismeri, tudja, hogy ez a vakmerő kockázat jó befektetésnek bizonyult... Vissza

Fülszöveg

La Fontaine (1621-1695) összes, immár klasszikusnak számító meséit tartja kezében az olvasó, egy kötetbe gyűjtve. A francia író munkássága előtt az állatmese nem volt más, mint rövid példázat, amelynek szereplőit nem kellett komolyan venni, hiszen csak a tanulság kedvéért léteztek. A szerző, bár vígjátékokat, regényt és különböző költeményeket is írt, tehetségének legmegfelelőbb és legszabadabb formáját - igaz, csak igen későn, 47 évesen - e műfajban találta meg.
Meséit kettősség jellemzi. Egyszerre ruházza fel az állatokat emberi jellemvonásokkal, és ír az emberről, akiben ugyancsak felfedezhetők állati tulajdonságok. Így az állatok örve alatt szabadabban beszélhetünk az emberről, egyúttal pedig úgy tűnhet, hogy az egész teremtést ugyanazok a törvények hatják át és az állatokat ugyanazok a vonások jellemzik s ugyanazok a veszélyek fenyegetik. Ebben az óriás egységben egy kis megnyugtatás is rejlik.
La Fontaine állat-ember világa nem önmagában szép. Szép viszont a kép, amit róla fest. Szép, a vonások megdöbbentő igazsága és az ecsetkezelés egyéni könnyedsége által. Vikár Béla és Szántai Zsolt kiváló fordításával, Haranghy Jenő nagyszerű illusztrációval e kötet minden bizonnyal az igényes irodalom kedvelőinek megbecsült kincse lesz. Vissza