Előszó
Egy évig voltam távol hazulról. Amikor elmentem és Károlyi hivei megkezdték ellenem hajtóvadászatukat, úgynevezett barátaim és hiveim legtöbbje rövidesen az uj hatalmasok táborához csatlakozott. Hisz most onnan remélhettek mindent és nincs könnyebb, nincs közelebbfekvő érv, mint az, hogy: „hazafias kötelességből kell rendelkezésre állani..."
Később, amikor politikám, melyet annak idején folytattam, fájdalom oly véresen igazolódott, - amikor a tanácsrendszer összeomlása után fölmerült az újjászervezés lehetősége, ugyanazok az emberek, akik oly gyorsan vedlettek át Tisza bámulóiból Károlyi uszályhordozóivá, félni kezdtek, hogy ha hazajövök, kellemetlen igazságok derülnének napfényre.
Jelen sorokban elmondom az összeomlásnak szomorú történetét, elmondom azon beállításban, amelyet magam tapasztalhattam közvetlen közelségben.
Sokan, igen sokan óvtak attól, hogy az összeomlás részleteit - ahogy azokat egész valójukban és közelségükben láttam - nyilvánosságra hozzam. Óvtak azért, mert állitólag a csúfos összeomlás okainak köztudomásra jutása a mai zavaros politikai viszonyok között "nyugtalanitólag hatnának". Mégis elhatároztam e szerény soroknak a nyilvánosság részére való átadását. Mindig az volt a nézetem, hogy egészséges politikát, hasznavehető munkát csak a való helyzet teljes és leplezetlen értékelése mellett lehet folytatni.
A forradalmat nem a népnek tömegei csinálták. Károlyiék és Kun Béláék zártkörű érdekszövetkezete könnyen csalhatta meg és vezethette félre Magyarország népét, mert éppen az úgynevezett „vezető osztályok" gyávasága, egyenetlensége és utolsó esetben minden alkalommal megnyilvánult behódolása, megalkuvása meghiusitott egy egységes, céltudatos magyar nemzeti politikát.
Vissza