Előszó
Kutyás embernek ritkán adatik meg, hogy seregnyi kutya lekapott vagy nagy műgonddal műteremben készített remek fotóiból összerakott kiállítás elé mondhat bevezető beszédet, és az élvezetet az sem kisebbíti, hogy néhány műkutya is látható a képeken.
Amikor egy pár, falkából kivert szerencsétlen farkas ősidőkben úgy döntött, hogy a parttalan szabadság helyett a kutyaéletet választja, nagyon kellett igyekezniük, ha az új falka követelményeinek meg akartak felelni. A farkasélet, a vadászat izgalmait leszámítva, elég nyugalmasan telik, ha teli a hasa, a farkas heverészhet akár egész nap. Kutyának lenni nagyon fáradságos dolog. Falka helyett család van apával és anyával meg gyerekekkel, akiket meg se szabad harapni, pedig hányszor megérdemelnék és folyton parancsolnak: ülj, feküdj, gyere ide, menj oda, hozd ide, vidd oda, harapd meg, nehogy megharapd és hasonlók. Azután dolgozni is kell. őrizni, terelni, megvédeni, felderíteni, segítséget hívni, vakot vezetni, kiszagolni: drogot, lőport, ellopott dolgokat, epilepsziásra vigyázni, kisgyerekkel szépen játszani, hagyni, hogy öreg nénik babusgassanak, meg még ezernyi más feladat is akad. Fényképezkedni is szeret az ember, és természetesen a kutyáknak is oda kell állni a gazda mellé. Bemenni egy különös tárgyakkal telerakott idegen szobába, nem szabad körülnézni, szaglászni, vigyázban kell állni vagy feküdni és nagyon komoly pofát kell vágni, mintha tényleg fontos dologról lenne szó. És ezt a kutyák megteszik, miért is ne, hiszen az imádott gazda is ott van, és ő is nagyon komoly pofát vág.
A kutyák persze nem csak vaktában szolgálnak, értik is általában, hogy miről van szó. Egyszer a fiammal Bukfenc kutyánkról akartunk néhány jó képet készíteni. A szokásos: ülj, feküdj, ne mozogj te szerencsétlen!
Vissza