Kutyakomédia

Fülszöveg

A barátságot keresik és kutatják, a Költő irányításával, és az Úristen néha bele-bele szólásával együtt. Társat, akire mindig számíthatnak, aki a bajban elballag a Faodúhoz, keresi, hiányolja Társát, megrója, ha beteg, morgolódik, de azért megkérdezi, hogy netán "elhívjam a Kecskeszakállast?"
A Faodú a barátság odva lett. A menekülés háza, a barátságtalan, irigykedő, elembertelenedő világban. Mint a remeték, vagy Diogenész, aki hordójából kiáltotta világgá a bölcsességeit.
Persze szerelemről is szólnak a "Költők", az író és az írott költők, mert a szerelem az élet egyik nagyon fontos meghatározója. Csillag, ha csillagként világítja be az éjszakákat.
Van tragédia is, hatalmas árvíz, ahol a kutyák emberségesen helyt állnak.
Van Cirkusz is, igazi, fényes, ahol lehet játszani, lehet a létra legfelső csúcsán hegedülni, ahogy Karinthy írja: "...remegő kézzel illesztettem rá a vonót... egyik lábammal tapogatózva... lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egykor zengeni és zokogni a szívemben."
Van Lánc az udvaron, van Sintér az úton, ahonnan a menekülés szinte már lehetetlennek látszik.
Egyszóval minden van, kis falu, kis falusi házak, fehér meszelt oldalukkal, piros cserepes tetejükkel, poros udvarukkal nekünk a végére az marad, hogy az előadás után ha hazamegyünk és bennünk is felmerül a kérdés: "Mondd, hát mi a lényeg?"
"Hogy találkoztunk."
Hogy tudunk találkozni. Vissza