Munkássakk (minikönyv) (számozott)

Előszó

A Munkássakk című lap nyolcéves fennállása alatt összefogta, irányította, támogatta, lelkesítette a szervezett munkások egyéni és csapatsakkozását, s ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a sport és a művelődés, az összefogás és a munkásszolidaritás előmozdításában. Beszámolt az egyéni és a csapatversenyekről, rendszeresen közölt játszmákat, játszmaelemzéseket és feladványokat.
A lap megjelenését betiltó rendelkezések után, a háborús események miatt, a munkássakkról csak a Népszava heti sakkrovata számolt be 1944. március 19-ig, mert akkor a Népszavát és a szakszervezeteket is betiltották.
A munkássakkozók közül két nemzetközi sakknagymester (Szabó László és Lilienthal-Ligeti Andor) és sok ismert mester, illetve mestererejű játékos került ki.
A polgári sakkozás a múltban külön úton járt, habár tisztelettel nézett az amatőr alapon álló szervezett munkássakkozókra - ha lehetett, ígéretekkel el is csábította őket -, általában nem propagálta sakkozóink bel- és külföldi sikereit.
Az eredmények mellett kegyelettel kell megemlékeznünk az esztelen háború áltozatiról és mártírjairól, azokról, akik nem tudtak többé a sakktáblához ülni: Boros Sándor, Drucker (Dénes) József, Bányai József, Szekeres Kálmán, Pongrácz József, Steiner Endre, hogy csak néhányukat említsük, és még sokan mások, akik a munkássakk-kultúra névtelen katonái voltak.
Pesten a harcok után már 1945. március 18-án összegyűltek sakkozóink, és megalakították a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetségét, a MADOS-t. Elnöknek a "Villamosok" Sakk-köre volt titkárát, Kossa Istvánt választották meg, aki akkor más a Szaktanács élén állt. Társelnök Maróczy Géza lett. A munkássakk-körök a felszabadulás után ismét talpra álltak, majd 1949-ben beolvadtak az újonnan szervezett sakkegyesületekbe. Ez már egy új fejezet kezdete, amely megismertette a magyar sakkozók nevét az egész világgal. Vissza