Kutatás-fejlesztés és innováció a szolgáltatási szektorban

Előszó

Az elmúlt húsz-huszonöt évben a világgazdaság szerkezete alapvetően átrendeződött: a szolgáltatási szektor fokozatosan átvette az ipari ágazat helyét a GDP megtermelésében. Ma már a foglalkoztatottak nagy része (65-70 százaléka) is szolgáltatási területen dolgozik. Ez az ágazat lett a világgazdaság motorja. A gazdasági szerkezet változását mindeddig nem követte hasonló jellegű átrendeződés a kutatás-fejlesztési tevékenységben. A K+F és az innovációs adatok szerint változatlanul - és igen nagy arányban - a feldolgozóiparé az elsőbbség. Néhány adattal érzékeltetve: az úgynevezett szolgáltatógazdaságokban (például az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália) az ipar ma már mindössze 25 százalék körüli arányban járul hozzá a GDP megtermeléséhez, szemben a 70 százalék körüli szolgáltatási részesedéssel. Ugyanakkor a K+F statisztikában fordított a helyzet: az üzleti szektor K+F ráfordításából 70-80 százalékot képvisel a feldolgozóipar, és 20-30 százalékot a szolgáltatási szektor. Hasonló a helyzet Magyarországon: a szolgáltatószektor részesedése a GDP-ből 67,5 százalék, az iparé 24,2 százalék (KSH, 2002), a K+F ráfordításokon belül ugyanakkor 19,4 százalék a szolgáltatási szektor és 78,5 százalék a feldolgozóipar aránya (KSH, 2001). Az ipar által a K+F területén szilárdan őrzött vezető hely, illetve a szolgáltatási szektor több nagyságrendnyi elmaradásának okait Richárd Barras már az 1980-as évek közepén feszegette (Barras, 1986). A szolgáltatási termékek és technológiák megújítási folyamatát elemezve, arra a következtetésre jutott, hogy a szolgáltatási szektor innovációját elsődlegesen a más szektorokban, elsősorban a feldolgozóiparban megszületett technológiai újdonságok váltják ki. Alapvetően követő, utánzó, adaptációra épülő szektorként jellemezte a szolgáltatási ágazatot, amelybe más szektorokból átszivárognak a technológiai újdonságok, és ezzel lehetővé teszik, hogy új szolgáltatási termékek és eljárások jelenjenek meg. Vissza