Kurt Bennning, Károlyi Zsigmond

Előszó

„Itt egy nagy iskolába kerültünk, ahol egy nap oly sokat jelent, hogy nem is merjük elmondani... - évek kellenek ahhoz, hogy illó komolysággal körülnézzünk. " (Goethe) Első találkozása ez a kiállítás két olyan művésznek, akik valójában már régóta ismerik egymást. Amikor Kurt Benning 1986-ban kapcsolatba került a kortárs magyar művészettel, - a művészekre oly jellemző, kicsit talán túlzó vehemenciával felállította a jó művészek sorrendjét. A „magyar Joseph Beuys" munkái mellett - ahogy Erdély Miklóst nevezte, - Károlyi Zsigmond akkoriban készült „fotófestményeit" tartotta a legfontosabbaknak. (Később azután megismerkedett másokkal is és valószínűleg nem tévedek, ha azt állítom, hogy Kurt Benning az, aki ma az egyik legtájékozottabb német művész a magyar, kortárs alkotókat illetően.) A Károlyi Zsigmonddal közös kiállítás gondolata többször felmerült az évek folyamán, de végül sohasem realizálódhatott, amiben nagy szerepe volt az akkori körülményeknek is. Ezért néhány személyes találkozástól eltekintve, főként „katalóguslevelezést" folytattak egymással. Ez a majd tíz éves „rákészülés" azonban nem ártott, sőt mintha megérlelte volna ezt az együttes bemutatkozást. Mára mindketten lefutották az „ördögi", a letisztulást elősegítő köröket és a korábbi belső bizonytalanság helyébe, (amely minden alkotót bekerít, ha nélkülöznie kell az elismerést) eltökélt, „építkező periódus" lépett, amely elősegíti a képekkel való egyenrangú viszonyt, az állandó párbeszédet. Benning - más utakon jár, mint Károlyi; az „egyszerű" alapformák, a „tiszta" színek - amelyet használ, szigorúak, és néha már-már olyan monumentálisak, mint az Atlanti-óceán partján ottfelejtett, veszteglő bunkerek. Máskor ugyanezekkel a formákkal a „kiegyensúlyozottság" állapotait keresi. Vissza