Előszó
Részlet a kötetből:
DOSZTOJEVSZKIJ MIHAJLOVITS TIVADAR
(1821-1881)
Annak az embernek, aki Dosztojevszkij név alatt csillámlott el a XIX. század bámulása előtt, nemcsak a művei különállók,...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
DOSZTOJEVSZKIJ MIHAJLOVITS TIVADAR
(1821-1881)
Annak az embernek, aki Dosztojevszkij név alatt csillámlott el a XIX. század bámulása előtt, nemcsak a művei különállók, szokatlanok, hanem az élettörténete is.
Nem nagyúri ház szülötte, mint előtte, vele és utána élt nagy írótársai (Turgenyev, Goncsárov, Tolsztoj), hanem városi gyerek; hivatalnok fia; kék eget, merengő erdőt, virágos rétet, csergő patakot, hömpölygő folyót gyerekkorában alig lát, madárdalt nem hall, mégis tele van a lelke költészettel. Tele van a lelke költészettel és mérnöki pályára adja az apja, hogy vesződjék számokkal, vonalakkal, még pedig szögletes vonalakkal. Kérlelhetetlen demokrata s mégis olyan gőgös, mint valamely világverő Caesar: mikor huszonnégy éves korában írt első regénye, a »Szegény emberek« meg jelen, írók, olvasók csak nyitogatják a szemöket; Nyekrászov, a hírneves költő, elolvasván a regényt, éjnek idején rohan hozzá, hogy elragadtatását tudassa vele, Szollogub gróf, maga is jeles elbeszélő-író, hajszolja, hogy találkozhassék vele, aztán üzen neki, hogy keresse fel őt, mire a kezdő író azt írja a bátyjának: »No, hiszen csak azt várják az arisztokratácskák, hogy én hozzájuk menjek s hogy ők megveregethessék a vállam!«
Vissza