Sztálin alkonya

Előszó

Abban az orosz kisvárosban, ahol a gyermekkoromat töltöttem, 1953 márciusában sokan gyászoltak. A település vezetése küldöttséget menesztett Moszkvába, a Szakszervezetek Háza Oszlopcsarnokába, Joszif Sztálin március 9-én megrendezett temetésének helyszínére, ahová csodával határos módon sikerült is bejutniuk - talán, mert a helyi textilgyár vörös és fekete bársony rózsákból roppant látványos, hatalmas koszorúkat készített. A temetés napján a környékbeli iskola Moszkvába felvergődő két tanulója a rendőrökkel való dulakodás közben megsebesült. Látásból ismertem őket. Bementem hát hozzájuk a kórházba, ahová szabad bejárásom volt, hiszen a szüleim ott dolgoztak: apám a sebészetet vezette, édesanyám a város közkedvelt gyermekorvosa volt. De a két fiú nem mesélt nekem arról, mi történt Moszkvában, Sztálin temetése napján. Észrevettem, hogy Orehovo-Zujevo egyetlen nagyobb könyvkereskedésének kirakatában a gyászkeretes Sztálin-kép mellé odakerült a „malacpofának" csúfolt Malenkov portréja, ami a boltvezető kifinomult politikai érzékére vallott. A „meghalt a király, éljen a király!" sajátosan érvényesülő elve alapján az üres konzervdobozokkal díszített kioszkokban árulni kezdték a „kollektív vezetés" tagjainak erősen retusált, ikonokra emlékeztető, aranykeretes fényképeit. Szenvedélyes képeslapgyűjtő lévén azonnal megszereztem a sorozatot. A textilgyárak meg a hadiüzemek munkásai, alaposan kihasználva a Sztálin halálával keletkezett általános zűrzavart, jól berúgtak, és napokon át nem mentek dolgozni. Az üzletek előtt kígyózó sorok ettől, persze, nem lettek rövidebbek, de a várakozók között időnként elhangzottak olyan kijelentések, amelyek miatt a lesben álló titkosrendőrök jó néhány embert elvittek. A hatalmas birodalomban szinte mindenütt folytak a letartóztatások: a rendszer haszonélvezői megpróbálták visszagyömöszölni a palackból kiszabaduló szellemet. Vissza

Fülszöveg

Kun Miklós (1946) történész, habilitált egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Kreminológiai Intézetének vezetője. Művei a magyar mellett angol, orosz, francia, görög, portugál és vietnami nyelven láttak napvilágot. A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje (2002), az Ukrajna Szolgálatért Érdemrend (2009), a Széchenyi-díj (2011) kitüntetettje. Történelmi-lélektani kollázsa sokéves kutatásainak eredménye.
"A téma legjobb szakembere amerikai és orosz levéltárakban folytatott szenvedélyes munkájának eredményeit adja közre ebben a könyvben." /Vlagyimir Bukovszkij orosz máskéntgondolkodó/
"Évtizedek óta erősen hat rám Kun Miklós bensőséges tudása a szovjet történelemről. A múlthoz való hozzáállása - inkább életformának nevezhetnénk - egész lényéből fakadt." /Jaap Kloosterman, az amszterdami International Institut of Social History igazgatója/
"Nem volt értelme, hogy megírjam Sztálin számos második világháború előtti tettét, mert ezt a témát Kun Miklós teljes mélységében, részletesen feldolgozta." /David E. Murphy amerikai történész, a szovjet műveletek egykori vezetője a CIA-ban/
"A magyar történész munkája lenyűgöző hozzájárulás volt a kutatásaimhoz és Sztálin megértéséhez." /Simon Sebag Montefiore brit történész/
"Kun Miklós kitartását és lelkierejét emelném ki, amely képessé tette arra, hogy átélje, megörökítse a szörnyűségek tömegét." /Granasztói György egyetemi tanár/ Vissza