Hozzátok szólok, magyarok! (dedikált példány)

Előszó

Hozzátok szólok, magyarok! A közös származásunk jogán, noha azt mondják egyesek, nem sokat számít már a származás. Azok mondják, akik nagyon is tudatosan származtatják magukat, s rossz néven veszik, ha mások is élnek ezzel a természetes jogukkal. (Bár abban igazuk van: nem lehet minden a származás). A közös nagy elődök említése jogán „magyarok, tinéktek szólok... ha az oktalan állatok a magok barlangjoknak bántódásáért,- a magok kölyköknek elviteleért készek a halált szenyvedni: mennyivel minékünk inkább, kik dicsőséges magyar vérnek maradéki vagyunk, az mi atyánkfiaiért, atyáinkért; anyáinkért, feleségünkért, gyermekünkért, hazánkért meg kell indulnunk, halálra is, ha kévántatik ..." Nem fáj a szívetek a Zrínyi-sorok emlegetésekor? Nektek, akik atyátokat és anyátokat kidobjátok a házatokból, s a halálukat várjátok, hogy ahhoz az átkozott örökséghez hozzájussatok. Akik véretekből leledzett gyermekeiteket magzatkorukban elvetélitek; szűk 30 év alatt - hivatalosan - több mint 4 millió magyart. Nektek, akiket úgy hívnak, hogy Bíró, Nagy, Máté, Kovács, Kővári, Varga, Virág, akiknek soha németi a családjában nem volt, és mégis írásba adjátok, hogy németek vagytok, hogy egy falat kenyérrel több jusson nektek, vagy hogy egy szép autón hencegjetek - valahol Nyugaton. Akiket úgy hívnak, hogy Alfater, Biiller, Kilner, Bittenbinder, de már az apátokat, nagyapátokat, ükapátokat is magyar anya szülte, s úgy vertétek a melleteket,- hogy magyarok vagytok - persze akkor, amikor itt kínálták a nagyobb falatot. Ha bejönnének a kínaiak, sárgára festenétek magatokat? (Vörösek talán már voltatok.) Nektek, akik újabban Dél-Afrikába vándoroltok abban a buta hiszemben, hogy egy-két év alatt betegre keresitek magatokat. Tudjátok, mit üzen nektek a nagy Petőfink? Hogy vesse ki csontotokat a sír, s a mennyország lelketeket. Vissza

Fülszöveg

Tanárnak tenni akkora szellemi tőkét jelent, amit nemzetünknek minden elképzelhető területen kamatoztatnia kell. Különösen egy olyan nemzetnek, amely évtizedek nyomasztó hatása folytán a gazdasági, társadalmi, politikai és erkölcsi süllyedés legmélyebb fokához jutott. Nincs olyan nép a világon, amelyet annyi veszély fenyegetne, mint népünket: az iszákosság, a mértéktelen evés. a dohányzás, a rák, az elmebetegség, a családi züllés és válás, az egykeség és egyseség, az öngyilkosság, az összeférhetetlenség, a nemzettudat hiánya, az antiszemitizmus felbukkanása és így tovább. Ha nem térünk észhez, beteljesedik rajtunk Herder jóslata: eltűnünk a népek sorából.
Kun József legújabb könyve - mint a többi is - különösképpen kamatoztatja magát. A legfájdalmasabb feladatra vállalkozik: a vészharang meghúzására, de a végzetesen pesszimista művektől eltérően arra is, hogy a még mindig létező (vagy létezhető) menekülési lehetőségekre rámutasson. Pedagógus ezt másként nem is teheti. Neki a: végsőkig bizakodnia kell, hogy magával ragadhassa az elbukottakat, a csüggedőket. életét lehelve beléjük.
Érdekes-könyv ez. Paradoxonszerűen: minél lehangolóbbnak látszik, annál bizakodóbb. A magyar hibák és vétkek addig tornyosulnak benne, míg megjelenik csúcsukon a nap, valamiféle evangéliumi kegyelemszerűséget sejtve: Ebben rejlik igazi értéke. Dr. Deák Gábor" Vissza