Kultúra nélkül nincs Magyarország

Előszó

Az Est ismeretlen tudósítója 1927 márciusában, Klebelsberg Kuno első -1916 és 1926 közötti munkásságát összegző - kötetének ismertetésekor írta a kötet és e tanulmány címében idézett szavakat, mikor kijelentette: " [...] még a legepésebb ellenségnek is el kell ismernie, hogy akár mint magánember, akár mint miniszter, szünet nélkül cipelte a téglákat a magyar kultúra házához. Aki ebben kételkednék, olvassa el ezt a könyvet", amely meggyőzően bizonyítja, hogy Klebelsbergnél „[...] szinte fanatikus csökönyösséggel tér vissza az a refrén mondanivalójában, hogy a magyar kultúrát minél magasabbra kell emelni, mert kultúra nélkül nincs Magyarország."
A találó jellemzés egy olyan vallás- és közoktatásügyi miniszterről szólt, akinek számos ellenfele és jó néhány ellensége volt az életében, ezért aztán inkább bírálták - különösen tárcájának vélt „luxuskiadásait" vetve a szemére -, mint értékelték politikusi tevékenységét. A halála után azonban mindinkább általános megbecsüléssel emlékeztek rá, hogy aztán 1944-1945-öt, különösen 1947-1948-at követően már kizárólag negatív jelzők kíséretében, többnyire teljesen igaztalan vádakkal illetve emlegessék őt. Napjainkra azonban - legalábbis a némi történeti ismerettel és tudattal bírók körében - Klebelsberg szinte kultikus figurává vált, minden idők egyik (sokak szerint „a") legnagyobb magyar kultúrpolitikusaként tartják számon. Szervezetek és intézmények sokasága, szobrok, domborművek és táblák sora őrzi az emlékét, munkásságának - mindenekelőtt kultuszminiszteri ténykedésének - méltatására és megvitatására rendszeresen szerveznek konferenciákat, közülük többnek a szerkesztett anyagát is kiadják. Kultusza ezért néha túlzásokba esik, s gyakran olyanok idézik föl alakját, akik valójában nincsenek is tisztában munkásságának jelentőségével: pusztán egy-egy kiragadott és divatossá vált mondatát szajkózzák és értelmezik félre minduntalan. Így Klebelsberg is a magyar történelem nagy példaképei - Szent István, Mátyás király, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és a többiek - utóéletének néha szomorú sorsában osztozik; politikusok állandó hivatkozási alapjává vált, rendszerint anélkül, hogy - a kötelezően elhadart egy-két szlogenen kívül - ténylegesen ismernék a nézeteit. Az is elgondolkodtató - és Klebelsberggel szembeni minden tiszteletem dacára is aránytévesztésről tanúskodik, - hogy több szobrot állítottak a tiszteletére, mint Magyarország összes többi kultuszminiszterének együttvéve. Pedig ezen miniszterek névsorában mégiscsak olyan nevek szerepelnek, mint Eötvös József, Horváth Mihály, Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Eötvös Loránd, Wlassics Gyula, Berzeviczy Albert, Apponyi Albert vagy éppen Hóman Bálint, Teleki Pál és Keresztury Dezső. így a közelmúltban, 2013 őszén, Klebelsbergnek három új szobrát avatták föl. Örvendetes viszont, hogy ezek közül kettőnek (a Székesfehérváron immár másodiknak és a daruszentmiklósinak) a felállítását olyan kultúrpolitikus, L. Simon László kezdeményezte, aki - sajnos inkább csak kivételként - nem csak néhány unalomig ismételt alapmondatot idéz Klebelsberg-től, hanem a munkásságát is behatóan ismeri. Annak tanulságait ügyesen és értően, korunkra vonatkoztatva és a modern kultúraszervezés igényeit mindenben követve igyekszik megfogalmazni, illetve megszívlelendő és ma is alkalmazható elemeit törekszik a gyakorlatba is átültetni.
Klebelsberg a személye körüli, sokszor hamis túlzások következtében már-már megmerevedett példaképpé vált; szinte nem is hús-vér emberként, hanem félistenként emlegetik. Mindennek pedig óriási veszélyei vannak. Éppen Klebelsberg Kuno alakjának és tevékenységének reális megítélése szempontjából. Az elfogultság ugyanis - ha a korábbiakkal ellentétes előjellel is, de - újra csak hamis és történetietlen képet eredményez. Ennek következménye, hogy számtalan kritikátlan, kizárólag magasztaló - többnyire a források és a megbízható szakirodalom alapvető ismeretét nélkülöző - munka jelenik meg róla. Ezekben rendszeresen megfeledkeznek Klebelsberg gyengéiről: mindenekelőtt a kortársai által sokszor emlegetett hiúságáról (bár sokak szerint ez akár erény is lehet egy politikusnál), illetve merevségéről, némelykor doktrinerségéről. Pedig pontosan ezen tulajdonságok által válik hús-vér emberré; olyan, közülünk való személyiséggé, aki szorgalma, erős akarata és óriási munkabírása révén mindenki javára kamatoztatja a benne rejlő tehetséget.
Klebelsberg 1970-es évektől induló - elsősorban Glatz Ferencnek köszönhető - újrafelfedezésének komoly haszna, hogy ennek révén méltán emelkedett azon kevés, államférfiúi erényeket felmutató 20. századi politikus közé, akiket a mai magyar-emlékezetpolitikai kérdésekben erősen megosztott, egymás mellett többnyire folytonosan elbeszélő - bal-, illetve jobboldal egyaránt elfogad és tisztel. Mellette talán csak Bethlen István, Nagy Imre és Antall József örvend - politikai pártállástól függetlenül - hasonló tiszteletnek. Vissza