Különös szép hajsza 1. (dedikált példány)

Fülszöveg

Alkata, sorsa úgy akarta, hogy földönjáró költő legyen belőle. Fodor András minden ízével a foghatóhoz kötődött, emberek, lények, tárgyak, helyzetek gazdag bőséggel ragadtak meg emlékezetében. Onnan vette lírája anyagát. Bármit írt, hézagtalanul simult mintájára. Micsoda mestere volt nyelvnek, képnek, dallamnak! Amit verseibe tett, annak teste, súlya, megejtően eleven színe, fénye támadt. Ösztönösen tudta: a tartalmas részleteiben rögzített világ majd helytáll magáért, lehető jelentéseivel, sugallataival feltölti a verset. És nem csak kisvilága darabjaira volt minden pillanatban nyitott. írói-költői világegyeteme szakadatlanul tágult. Szenvedélyesen kereste a találkozást új s új tájakkal, emberekkel, élményekkel. Tapasztalatai gyorsan, közegellenállás nélkül öltöttek versalakot keze alatt. De otthonos volt a szellem égtájain is, hihetetlenül jártas a társművészetekben, zenében, festészetben, nem voltak vakfoltjai. Életművének valószínűtlenül tágas tere van. Vissza-visszatérünk hozzá: nem lehet meglenni nélküle.
Lator László
Fodor András (Kaposmérő, 1929. február 27. - Fonyód, 1997. június 27.) Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró. Kaposváron érettségizett 1947-ben. Még gimnazistaként verse jelent meg a pécsi Sorsunkban. Első kritikusaként osztályfőnöke, Takáts Gyula költő segítette a pályakezdésben. Érettségi után a pesti bölcsészkarra és az Eötvös Kollégiumba is felvételt nyert, így került Fülep Lajos tanítványi körébe, és találkozott az angol Colin Masonnel, későbbi Bartók-kutatóval. E két meghatározó barátság verseiben is fontos motívummá vált. Egyetemi és kollégiumi éveiben a Választom jelentek meg versei. 1949-ben a folyóiratot betiltották, 1950-ben megszüntették - diákszállóvá alakították - az Eötvös Kollégiumot is. 1951-ben orosz-könyvtár szakon szerzett diplomát, de 1954-ig csak műfordítóként maradhatott kapcsolatban az irodalommal. Versei 1954-től jelentek meg újra a Csillagban, melynek 1956-ig munkatársa lett. 1958-ban második kötetét politikai bírálat érte, két-három évre újra kiszorult az irodalmi életből. 1959-től az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársaként dolgozott. Könyvtárosként, mint az Új Könyvek periodika alapító szerkesztője, költőként pedig számtalan irodalmi társaság, kuratórium és kör vezetőségi tagjaként vált az irodalmi élet minden területét ismerő szereplőjévé, szervezőjévé, pályakezdők támogatójává. Fél évszázadot átfogó naplója fontos irodalomtörténeti forrás, esszékötetei nyitottságát tanúsítják a társművészetekre, műfordításkötetei a kortárs európai költészet jelentős tolmácsolójává avatták. Budapesten élt, de verseket pályája második felében már csak onnét kiszakadva. Fonyódon tudott írni. Élete végéig ápolta kapcsolatát szülőföldjével, 1973-tól a kaposvári Somogy rovatvezetőjeként dolgozott -Budapesten, 198.3-tól, a Kortárs szerkesztőjeként. 1981-1986 között a Magyar írószövetség alelnöke, majd a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt. Vissza