Tappancs és a csodamasinák 190.

Előszó

Részlet az újságból:
Ferka és az aratás
Beköszöntött a nyár. A búzatáblák aranysárga színben pompáztak a határban. Kornél, a kombájn gyakran járt ide, mert már türelmetlenül várta az aratást. Végre eljött Péter-Pál napja, s kezdetét vette a betakarítás. Kornél boldog mosollyal az arcán aratta az érett búzakalászokat. Traki, a traktor alig bírt vele lépést tartani, aki azért kísérte, mert a kombájn az ő pótkocsijába szórta a búzaszemeket. A traktornak nagyon kellett koncentrálnia, mert ha gyorsabban vagy lassabban ment, a földre szóródott a sok értékes búzamag. Kornél gyakran szólongatta ezért:
- Hová sietsz? Talán találkád van egy traktorlánnyal?
Máskor meg a lassúsága miatt noszogatta:
- Mozogj már, a csillagok is feljönnek, mire befejezzük ezt a táblát.
Traki mindent megtett, hogy megfeleljen a mindig elégedetlen kombájnnak, de volt egy nagy problémája, amit senkinek sem mert elmondani. Szénanátha gyötörte. Amint kiért a búzamezőre, könnybe lábadt a szeme, folyt az orra, és tüsszenthetnékje támadt. Kornél előtt titkolta leginkább a baját, de a harmadik napon, amikor éppen teli volt a pótkocsija, nem bírta tovább.
- Hapci! - tüsszentett egy hatalmasat, és a búzaszemek szanaszét repültek a pótkocsijáról, ő pedig az oldalára fordult.
Kornél kikerekedett szemmel figyelte az eseményeket, mert sejtelme sem volt arról, hogy a társa beteg.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Szénanádha - mondta Traki.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy beteg vagy - mondta őszintén a kombájn.
- Szóra seb érdebes - felelte a traktor halvány mosollyal az arcán.
Vissza