Andráscsik örököse/A pajzsos ember

Előszó

Részlet a könyvből:
Husz-huszonöt esztendő előtt történt, hogy Nagy-Kállón, Szabolcs vármegyében, hirtelen halállal eltávozott az élők sorából Andráscsik Sámuel, az igazi Andráscsikok közül. Ezt nem azért jegyzem meg, mintha másféle Andráscsikok lettek volna a világon, mint igaziak; tisztán a megholtnak volt ez a szólása, ha véletlenül idegen embereknek bemutatkozott. Volt ugyanis valahol Pesten egy testvéröccse, akit mindenféle bünökért a familia kitaszított sorából. A rossz nyelvek szerint ez az Andráscsik börtönviselt ember volt és amikor ebbe a hibába esett, a rokonság kitalálta, hogy nem is az igazi Andráscsik-származás a Guszti. (Ha püspök lett volna, sohse jutott volna eszébe egyiknek se megtagadni.)
A kállói Andráscsik azért emlegette mindig, hogy ő az igaziak közül való.
Más ember is meghalt már Kállón, nemcsak Andráscsik, de az ő halála azért nevezetes, mert összefüggésben van az alábbi történettel. Ha Andráscsik Sámuel nem hal meg, vagy legalább a halál előre bejelenti nála a látogatást és nem hirtelen ragadja el az élők sorából, sok minden megfordítva történik ezen a világon. Andráscsik Sámuel egész életében jelentéktelen ember volt, habár eleget megtett, hogy némileg kiemelkedjen a közönséges halandók sorából. Gyüléseken, választásokon öblös hangjával tüntetett; a torokat, keresztelőket szorgalmasan látogatta és volt legalább tíz olyan pohárköszöntője, amelyet könyv nélkül tudott. Vissza