Krudy Gyula élettörténete

Előszó

Istenhez az örökéletre dicsőült lelked elröppenésében immár hamvadozó szép hosszú ujjaid közül aláhullott sastollat az én limanovai, gorliezei, oknai csatákban kardforgatásoktól elfáradt kezembe felvenni a soha el nem múló testvéri szeretet késztet, hogy megírjam vele tövises, szép életednek történetét, nem az irodalom, hanem azok számára, kiknek szívében halk hangod, gyönyörűséges írásod nyomán tisztelet-szeretet támadt.
Ha talán nem is lesz tökéletes a mű, de mindaz bentfoglaltatik majd, mi életedben szép és jó vala, vagy legalább mit magad annak tartottál.
Irom pedig az élettörténeted két okból, hogy legyen áldott benne és általa megszentelt elmúlt drága életed, másodszor így ezúton remélem összehozni a szükséges összeget, mellyre a bús magyar égen szép csillag ragyogású nevednek márványba vésett méltó emléket állíthatnék egyszerű szegényes harctérszerű fakeresztes, meleg könnyékkel locsolgatott hantod felé, ha már nem nyughatsz az általad oly nagyon-nagyon szeretett édes szülőföldben, a nyíri homokban, a nyíregyházi csendes „Morgó" temetőben, hol a szomorúfüzek közt rejtező kő alatt, melyen a vésett szavak is tiéid, őrök álomban szenderegnek ősapáink, testvéreink.
Ime vegyétek és olvassátok e könyvet ti. Gyulának jó barátai, kedves ismerősei, hű olvasói, kik oly sokszor megittasodtatok a levendulaillatú, álomba ringató, szívet-lelket repeső, magyar fülnek bűbájosán csengő-bongó szavainak-írásainak varázsától.
Én meg elmegyek és a sírja fölé állított kőbe vésetem a költői dicsőség megaranyozta nevét: Krúdy Gyula író nem hal meg soha mindörökké. Vissza