Kritikus ponton (dedikált példány)

Előszó

Irodalmi bírálatokat és művelődéspolitikai publicisztikát tartalmaz ez a cikkgyűjtemény. A kiadás első terve több mint fél évtizeddel ezelőtt merült fel; a kiadó többszöri baráti sürgetésére hoztam tető alá ezt a vállalkozást. Az olvasó láthatja az egyes cikkekhez fűzött jegyzetekből, hogy cikkeimnek nagy többsége először a Népszabadságban, tehát egy politikai napilapban látott napvilágot. A megjelenés helye természetesen alakítja az írást, különösen a napilap , amely nemcsak a szűkre szabott terjedelemmel, hanem az olvasói tömeggel is befolyásolja a kritikai vélemény megformálását. Nem szeretném fölénnyel elhessenteni az ebből adódó nehézségek feltételezését. A napilapban való publikálás kétségtelenül támaszt nehézségeket az irodalomkritikai munkában, mégsem állítanám azt, hogy ezek a nehézségek a véleményformálás lényegét érintik. Nem érthetek egyet azokkal a nem mindig jóhiszemű bírálókkal, akik a napilapok kulturális-kritikai munkájában a "politikai szempontoknak", a "napi aktualitásnak" tett engedmények példatárát látják. Meggyőződésem az, hogy a napilapban végzett kritikai munka lehet jó vagy rossz, lehet elvszerű és elvtelen, azon belül, hogy a kritikus figyelembe veszi a napilap saját munkafeltételeit. E feltételek - mondhatom így is: követelmények - azonban jó esetben nem akkor szólnak bele a véleményformálásba, amikor a kritikus - azonosulva egy napilap szellemi-politikai fővonalával - belső indításnak engedve, vállalkozik arra, hogy ebben a keretben végezzen szellemi munkát.
A napilap hasábjain végzett kritikai munka az érvek dokumentálásában, az elemzések részletező alaposságban nem veheti fel a versenyt a szaklapok kritikai tevékenységével. A komplex kritikai technikával szemben "művaji sajátossága" a kiemelés; a kritikai bemutatástól és a kiemelés mentén felvillantott elemző megjegyzésektől a következtetésekhez vezető út lerövidítése; számos, a művel kapcsolatban érvényes szempontnak csupán jelzésszerű érintése. Talán e néhány kiragadott vonás is érzékelteti a napilap-kritika sajátos természetét. Én e sajátosságnak a technikai oldalát tartom döntőnek, s nem hiszem azt, hogy napilap-kritika eleve arra kárhoztatott, hogy műfaji kötelességgé tegye az elvtelen alkalmazkodást, az elvi engedményt, az illanó halmazállapotú állásfoglalás. Úgy gondolom, hogy lényegre tapintani, az igazság irányában előrenyomulni a napilapkritikában is lehet. Az a kérdés, hogy ennek a kritikai állásfoglalásnak a veleje az adott mű komplex kritikai technikával - és elvszerűen! - végzett elemző bírálatainak is a velejéhez tartozik-e vagy sem. Ha a mű minden vonatkozására kiterjedő kritikai eljárás igazolja vagy éppen mint inspirációt hasznosítja a napilap-kritikában körvonalazott állásfoglalást,akkor ez a kritika érvényesnek mondható, ez a kritika részt vesz a társadalom szellemi életében. Elvileg foglalkozom itt ezzel a kérdéssel, tehát szükségképpen az eszményi változatot képzelve magam elé. Hogy sikerült-e valamit megvalósítanom a műfaj lehetőségeiből vagy sem, annak eldöntése már nem az én feladatom. Vissza

Fülszöveg

Pándi Pál irodalomtörténész és kritikus, az irodalomtudományok doktora, 1926-ban született. 1949-től tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán. Irodalomtörténeti munkássága során főként a reformkor és a 20. század magyar irodalmával foglalkozott. Az Új Írás szerkesztője volt megjelenésétől 1963-ig, majd 1967-től 1971-ig a Népszabadság kulturális rovatának vezetője. 1972-től a Kritika felelős szerkesztője.
Eddig megjelent kötetei: Viták és kritikák, 1954 (bírálatgyűjtemény), Petőfi, 1961 (monográfia), Elsüllyedt irodalom, 1963 (tanulmány a felszabadulás előtt alkot szocialista írókról).
Bírálatok és tanulmányok válogatott gyűjteménye a "Kritikus ponton". Az írások kiválasztását és elrendezését az a szándék diktálta, hogy elősegítsék a tájékozódást az elmúlt tíz-tizenöt esztendő irodalmában és irodalmi mozgalmaiban.
A publicisztikai-elvi cikkek keletkezésük kronológiája szerint sorakoznak csatarendbe, felidézve e mozgalmas tizenöt esztendő irodalmi-szellemi gyürkőzéseit, két és sokszor több frontos harcban születő-formálódó szocialista kultúránk legújabbkori történetét.
Az elmélet próbája a gyakorlat, a kritikusi elvek próbája a műbírálat. Pándi Pál eszme- és elvrendszere a marxizmus, központi értékkategóriája a realizmus, kritikái e lehető legobjektívebb mércét alkalmazzák a művekre. Művek és szerzők gondos kiválasztásának eredményeként a bírálatok, ha nem is hiánytalan, de átfogó képét adják tizenöt év drámatermésének, kitekintéssel a szépirodalom egyéb tájaira. Vissza