Krisztus papja

Előszó

A borzalmas világháború alatt felgyülemlett igazságtalanság, nyomorúság és keserűség orkánszerüen tört elő a társadalom szivéből. A háború összeomlása forradalmat talált minden szívben, minden faluban, városban és államban és bár a pusztulás képe mered felénk mindenünnen és még romok hevernek mindenfelé, mégis nagyon jól tudjuk, hogy a világrend új felépítéséről, új politikai és társadalmi rend vajúdásáról van szó. Elvégre itt is érvényesül az életkeletkezés rendes processzusa: először rothadás, bomlás, erjedés indul meg, hogy nyomában új élet fakadhasson.
Csakhogy a bomlás egy nemzetet se sújtott úgy, mint a kommunista rémuralomtól sújtott hazánkat. Igaz, hogy a keresztény öntudat teljes erővel ébredt fel, de a lelkek betegek, demorálizáltak, s a gonosz nem pusztult el, hanem csak lappang.
A Szentlelket váró apostolok érzésével álljon bele az élet harcába a magyar katholikus klérus. A világháború keserű kínszenvedése elmúlt ugyan, de a nyomában feltámadó új világrend izgalma és korszakos komolysága mélységesen megremegtet minden katholikus papot, aki szivén hordja azt a szent ügyet, melynek előharcosává esküdött.
De a magyar klérusnak magának is «spiritalis unctio» kell, hogy megküzdhessen az emberfeletti akadályokkal. Hogy a magyar klérusnak hiányzik valami; hogy nem bír azzal a lelki koncentrációval, amelyet nehéz hivatása megkiván, azt eléggé mutatja a klérusban észrevehető nyugtalanság... Vissza