Előszó
Az 1990-es években bekövetkezett változások nyomán felerősödött a vita abban a kérdésben, hogy a kriminalisztika hagyományos felfogása mennyire felel meg egyrészt az elméleti kutatások eredményeinek, valamint a kriminalisztika tényleges - a joggyakorlatban betöltött - szerepének, másrészt a bűnüldözéssel és a bűnözéssel foglalkozó tudományokkal szemben a közelmúltban megfogalmazott elvárásoknak.
Különböző nézetek alakultak ki a kriminalisztikának a tudományok rendszerében betöltött helyével, funkciójával, tárgyával, belső felosztásával, illetve a terminológiai problémákkal kapcsolatban. Szükségszerűen napirendre került mind a tananyagok, mind a képzés olyan irányú korszerűsítése, amely a lehetőségekhez képest egyformán figyelembe veszi az oktatási tapasztalatokat és a rendvédelmi szakterületek igényeit. A Rendőrtiszti Főiskola Kriminalisztikai és Bűnügyi Tanszékein e témákban folytatott műhelymunka egyik eredménye, hogy az 1999-2000. tanévtől kezdve önálló tantárgy lett a kriminálmetodológia. Ugyanekkor jelent meg a Bevezetés a kriminalisztikába című jegyzet is, amelynek most a második - az időközben bekövetkezett változások miatt néhol módosított - kiadását tartja kezében az olvasó.
Általában nem szokás egy jegyzetben oktatási háttér-problémákkal foglalkozni, azonban a területi elvárások és az oktatás lehetőségei közti különbségek, valamint a tantárgy jellegére figyelemmel talán mégis megengedhető, hogy néhány dologra felhívjuk a figyelmet.
A kriminalisztika azon tudományok körébe tartozik, amelyek ismeretanyaga állandóan és időszakonként igen gyorsan - változik. Akár egy újabb tudományos eredmény, akár egy jogszabályváltozás, akár csak egy új elkövetési metódus olyan új helyzetet teremthet, amelynek megfelelő feldolgozásához idő kell, így törvényszerű, hogy a képzés bizonyos mértékben mindig lemarad, nem képes mindenben kielégíteni az aktuális igényeket. E problémának van egy klasszikus megoldása: az alapelvek, az iránymutató tételek, az összefüggések megismertetése-elsajátíttatása. Minél színvonalasabb az elméleti megalapozás, annál könnyebbé válik az ismeretek gyakorlati alkalmazása is. Egyszerű példával élve: ha valaki megtanulja, hogy mit jelent a nyomozási titok, illetőleg milyen funkciója van a nyomozásban a titoktartásnak, akkor ezután már bármely helyzetben képes lesz eldönteni, hogy mit nem szabad egy konkrét ügyben nyilvánosságra hoznia.
A tantárgy oktatásának egyik fő célja az általános érvényű kriminalisztikai tételek megismertetése. Az utóbbi évek tapasztalatai arra mutatnak, hogy ennek egyre nagyobb a jelentősége. Fontos szerepük van a tananyag és a jegyzet azon bővítményeinek is (a bűnözéssel foglalkozó tudományok, a kriminalisztika rövid története, a rendőrség bűnüldözéssel összefüggő szervezeti kérdései, a fogalmakról szóló mellékletek), amelyek nem tartoznak a kriminálmetodológia körébe, ezek az ismeretek könnyebb rendszerezését, a szakterminológia elsajátítását és az ún. szakmai általános műveltség megszerzését szolgálják.
A szerzők arra törekedtek, hogy a jegyzet azok számára is érthető és tanulható legyen, akiknek még nincs szakmai előképzettsége és/vagy gyakorlata: ezért a felhozott példák, ezért a száraz tudományos szöveget „olvashatóvá szelídítő" nyelvezet. Nem öncélú az eltérő álláspontok bemutatása és az irodalmi hivatkozások megjelölése sem: egyrészt segítik a tájékozódást, és a szakmában kívánatos gondolkodásmód kialakulását, másrészt ráirányítják a figyelmet a nyitottság fontosságára és arra, hogy az egyoldalú szemléletmód beszűküléshez, más érvek, realitások, tapasztalatok negligálásához, az összefüggések figyelmen kívül hagyásához, kritikátlansághoz, hibák elkövetéséhez vezet.
Vissza