Előszó
Ha végigtekintünk a magyar fogászati szakirodalmon, láthatjuk, hogy a szerzők kevés kivétellel az egyetemek aktiv funkcionáriusai. írásaik szelleme is ugyanaz. Ez természetes és helyes is....
Tovább
Előszó
Ha végigtekintünk a magyar fogászati szakirodalmon, láthatjuk, hogy a szerzők kevés kivétellel az egyetemek aktiv funkcionáriusai. írásaik szelleme is ugyanaz. Ez természetes és helyes is. Szakmunkáink száma kevés, de qualitása elsőrangú. Hiányzik azonban az a fajta, amely a magánpraxis tapasztalatait viszi nyilvánosságra. Sok érték marad így homályban. Nem tudom, miért van ez így? Hisz az ember adósa a köznek, amelyből létét meríti. A köz jóléte pedig templom, hatalmas építmény, téglát rakni le oda: nem monopólium, de kötelesség; privilégium az erő, melyet istenek adnak hozzá!
Ez az érzés indított arra, hogy előítéleteimet, mint fölös ballasztot, kosaramból kivetve, fölemelkedtem abba a légkörbe, ahol bátorságot nyertem ennek á könyvnek megírásához.
Célom volt, hogy a közel három évtizedes tapasztalataimból merített- és itt közreadottakkal a mindennapos fogászati gyakorlatról oly miniatűrt rajzoljak, amely a lehetőségek és valószínűségek keretébe fér. Egyszerűen és közvetlenül azt adtam le, amit és ahogyan naponta magam is csinálom. Amit nem csinálok és amit már elhagytam, azt minek mondanám el, arra kinek mi szüksége.
Könnyebb a kezdőnek, ha nem neki kell válogatni a sok módszer közül, de könnyebb a gondos megfigyelőnek, a szélesebb látókörrel bírónak is, ha röviden mondom el csak, ami igaz...
Vissza