Központi fizikai kutatóintézet

Fülszöveg

A Magyar "tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata félszáz esztendős. Az egyetemi oktatástól független kutatóintézetek tömeges alapítása a 20 századi tudományfejlődés eredménye. A 20. századé, amikor a kutatás a napi életfeltételeink újratermelésében és javításában - mind a technikai, mind az egészségügyi, mind a kulturális életkörülményeink újratermelésében - nélkülözhetetlenné lett. Nélkülözhetetlen, így kifizetődik a függetlenített főállású kutatók tömeges alkalmazása és adott célokra szerveződött kutatóintézetek létrehozása. A századelőn mind az Egyesült Államokban, mind Európában kialakulnak a nagy kutatóközpontok. Európában a legismertebbek: a Kaiser-VViihclm-Gesellschaft 11911) és a francia CNR5 (193") kutatóhálózata. Magyarországon 1920 után alapítják az első kutatóintézeteket állami erőből, sajátos módon a társadalom-, mindenekelőtt a történettudomány területén. Ezt a természettudományok területén csak gyenge kezdemények követik - elsősorban a magánszférában. Az állami alapítású „tudományos nagyüzem"-et, amely a kor kultuszminiszterének, gróf Klebelsberg Kunonak ; volt az álma, majd paradox módon a szovjet rendszer valósította meg 1*549 után. A Szovjetunió a fejlett nyugati társadalmak termelési, katonai előnyét - tanulva a németek példáján - a tudományos kutatás intenzitásának erősítésével kívánta behozni. E célra kiterjedt kutatóintézet-hálózatokat hozott létre. Hasonló meggondolások vezettek a szovjet megszállás alá került közép-kelet-európai államok tudománypolitikáját 19-ig után. Közöttük a magyar tudománypolitikát is: nagy költségráfordítással, a mar meglevő kis műhelyekre, kis kutatói közösségekre alapítva hoznak létre intézeteket. Egy részükben a közvetlen állami-hatósági feladatok teljesítéséhez szükséges alkalmazott kutatásokat folytatnak miniszteriális felügyelet alatt, másik részük alap kutatási célokkal az Akadémia felügyelete alá kerül Az akadémiai intézethálózat létrehozásának ideológiai-politikai céljait már elmosta a történelem (1990). A politikai-gazdasági változások, mindenekelőtt a tulajdonviszonyok megváltozása, az állami közalkalmazottakat sújtó társadalmi válság pedig megrázta mind a természet-, mind a társadalomkutató intézeteket. A századelőn már felismert alapelv azonban érvényes maradt a politikai rendszer leváltása után is az intenzíven működtetett tudományos nagyüzem a közösség termelési és kulturális erőkifejtésének elsőszámú segítője, modernizációs motorja lehet így gondolkodott az Akadémia vezetése 1990 után. amikor a rendszerváltozás viharaiban megőrizte kutatóhálózatát. És ez az alapelv vezette az 1997-ben megindított intézet konszolidációs programot, amelynek célja: az intézethálózatot a nemzet- gazdaság, a nemzeti érdekek szolgálatában tartani; a piacgazdaság körülményéül ez igazítani; megállítani a szétesést; megállapítani az államilag garantált kutatói létszámot, rendbe hozni az alapellátást, majd rendezni a kutatói béreket, korszerűsíteni a műszerellátottságot. És közben közös erővel korszerűsíteni a tudományos menedzsmentet... Ennek a folyamatnak egyik része az a törekvésünk, hogy az intézetek készítsék el a maguk „önéletrajzát" Mutatkozzanak be a kutatói közösségeknek, az oktatói és a I termelési szférának. És egyben - mint minden önéletírás közben teszi az ember - vessenek számol a maguk erejével, hiányosságaival, tennivalóival hogy magunk határozzuk meg, autonóm módon, korszerűsítéseink útjait, az új célok elérésének legeredményesebb módszereit Vissza