Előszó
Hosszú, fáradságos, reményekkel és kompromisszumokkal, konfliktusokkal és megalkuvásokkal szegélyezett út vezet a szociális piacgazdaság felé. A többpárt-rendszert, a parlamenti demokráciát megvalósító jogállamunkban 1994. májusában már második alkalommal választhattunk szabadon új Országgyűlést, új Kormányt. Köztársaságunk nehéz helyzetben van. Szabadok vagyunk, de felelősségünk is történelmi. Öröklött gondjainkat magunknak kell megoldani, ami nem megy máról holnapra. A jelenlegi időszakban a kibontakozással biztató utat kell megtalálni. Ez az út - ebben nagyjában-egészében mindenki egyetért - a magyar gazdaság válságos helyzetének javítása, szerkezetének korszerűsítése, növekedési pályára állítása. Társadalmunk központi problémája jelenleg - és még hosszú ideig - a gazdaság. Felzárkózásunk, csatlakozásunk az európai "vonatra" nem képzelhető el a gazdaság és - ennek talaján - a társadalom modernizációja nélkül.
A gazdaságpolitika fő céljai - a növekedés elősegítése, a munkanélküliség mérséklése, az infláció visszaszorítása, a pénzügyi egyensúlyi helyzet javítása, az egyes társadalmi rétegek jövedelemkülönbségeinek kezelése, a környezetbarát gazdasági döntések - megvalósítása az állam szerepének egyértelművé tételét, a közpénzekkel való racionális, takarékos, hatékony gazdálkodást igénylik. Az omnipotens pártállam a társadalom minden feladatát maga akarta megoldani. Ennek érdekében államosította a termelőeszközöket, óriási apparátust, intézményhálózatot épített ki, aminek a működtetéséhez centralizálta a munkavállalók, a vállalatok, vállalkozók jövedelmének nagy részét. Az ország jövedelmének (a bruttó hazai termék, a GDP) csaknem kétharmadát hosszú évek óta az állam költi el, miközben nem egészen világosak, azok a feladatok, amelyeket az állam - a társadalom, az adózó állampolgárok javára - meg akar oldani. Mivel az állam közvetlenül nem termel jövedelmet, ugyanakkor jelentős, egyre növekvő kiadásai vannak, el kell vennie (adók, vámok, illetékek formájában), kölcsön kell vennie (állami értékpapírok, hitelek formájában) azoktól, akik a jövedelmet előállítják, azzal rendelkeznek (lakosság, vállalatok, bankok). Közgazdasági közhely, hogy az állam rossz gazda. Azért rossz gazda, mert - miután nem a saját pénzét költi -nem érdekelt annak hatékony felhasználásában. "Ebül szerzett jószág ebül vész el" - tartja a közmondás, ami azt a közgazdasági tételt igazolja, miszerint attól várható elsősorban a jövedelmek racionális elköltése, aki keményen megoldozott értük. Az államháztartás reformjának jelentőségét, halaszthatatlanságát már a 80-as években felismerték, de az elmúlt évtizedben - különböző okok miatt - tartalmi változásokra alig került sor. Megszületett viszont 1992 nyarán az államháztartásról szóló törvény, ami rögzítette a közpénzekkel való gazdálkodás szabályait, inspirálólag hatott az államháztartás tartalmi megreformálására.
Vissza