Előszó
Táguló világunkban tanulságos megfigyeléseket teszünk, s ezek egyike éppen az, hogy míg az úgymond fejlett világban a társadalmi folyamatok az integráció felé haladnak, addig nálunk dezintegrációs folyamatok zajlanak. „Csak ami nincs, annak van bokra/ csak ami lesz, az a virág,/ ami van, széthull darabokra". (József Attila: Eszmélet) S lám ez az amerikai könyv is integrációs törekvésről szól, amellett érvel, hogy a társadalmainkra oly jellemző szakosodási folyamatok mellett gondolnunk kell arra is, hogy a társadalom egészségének kérdését, de betegségtüneteit sem lehet ilyen szakosodottan kezelni, mert nagyon is lehetséges, hogy a tüneti kezelések nem hogy nem segítenek, hanem éppenséggel ártanak a betegség lefolyásában, s a beteg állapotát válságossá mélyítik. Nem helyes tehát, hogy ha a társadalmi működés egyik területe (mondjuk a gazdaság) bajokat (munkanélküliséget, szegénységet, stb.) okoz és rá a társadalom másik működési területe (mondjuk a népjóléti rendszer) segélyeket osztogat. Pontosabban nem ez helytelen önmagában, hanem az, ha jobbára csak ezt teszi, s nem maga a népjóléti rendszer, hanem az össztársadalom is, mert nem fordít elegendő pénzt, figyelmet, szakértelmet stb. ahhoz, hogy időben, a nagy bajokat megelőzve cselekedjen. Mert ha a marginális helyzetbe kerülő emberek családi- és életkörülményei, iskolái, munkahelyei, egészségük, ha a peremhelyzetre szorult települések gazdálkodása, történelme, hagyományai másképpen alakultak volna... S hasonlóan van ez a társadalmi átlagnál is, amelyik ha nem is sodródik ki a peremhelyzetűekhez, de nem biztos, hogy egyéni és társadalmi lehetőségei optimális szintjén éli az életét. Bizony nála is elkelne egy egészségesebb, a változásokra gyorsabban reagálni képes és bárki számára könnyebben hozzáférhető társadalmi intézményrendszer, amit nem megkap, de amit kialakít vagy kikövetel, amivel együttműködik és amit otthagy, ha már semmit sem tud számára nyújtani.
Mert erről van szó e könyvben, a társadalmi intézményrendszerről és arról a sajátos, integratív jellegű tervezői tevékenységről, amelyik már nem akarja többé az egyes specializálódott tevékenységek szűk keresztmetszetén keresztül látni az embert. Mert eddig az értelmi fogyatékosokat a mentálhigiéné szervezetein; az iskolából kimaradókat a kiegészítő iskolai programokon; az érdekeiket felismerni, felvállalni és harcukat megszervezni nem tudó helyi lakosokat a közösségfejlesztés közösségszervezés - társadalmi akción keresztül közelítették. Ez az újszerű tervezői tevékenység - tudománnyá akar lenni - az új társadalmi intézmények tervezésén életrehívásánál a bajokat kiváltó okok megszüntetéséig akar eljutni, s célja elérése érdekében szakmák és eljárásmódok, a körön belül és kívülállók, profik, félprofik és laikusok, fizetett emberek és önkéntesek változatos tudását, lehetőségeit, energiáit használva fel. A társadalmi tervezés tehát átnyúl szakosodott tevékenységek határain és onnan új összefüggéseket látva, cselekvési alternatívákat mérlegel. Könyvünk szerzői szerencsére nem esnek abba a hibába, hogy úgy gondolják, elég átfogóan gondolkodni és tervezni és a társadalmi problémák nagyrészt megoldódnak.
Vissza