Előszó
Részlet:
BEVEZETÉS
Az előző évben megismerkedtünk a gyalogos közlekedés alapvető szabályaival és azokkal a helyes magatartási módokkal, amelyeket a közutakon közlekedőknek saját érdekükben meg kell tartaniuk.
Ebben az évben egy fontos lépéssel továbbmegyünk, és megismerkedünk a járművezetőkre vonatkozó fontosabb szabályokkal is. Így a közúti jelzésekkel és jelzőtáblákkal, valamint a főbb forgalmi szabályokkal.
Miért szükséges a közlekedési szabályokat ilyen részletesen tanulmányoznunk - kérdezhetné bárki -, hiszen mi még nem vezethetünk járműveket? Ez részben tévedés, mert például kerékpárral már az általános iskolások is közlekedhetnek, segédmotoros kerékpárt (mopedet) pedig a 14. életévüket betöltöttek használhatnak.
Ezen túlmenően szükséges a közlekedési szabályok alapos tanulmányozása azért is, mert a forgalom rohamos mértékben növekszik. Ma már csaknem egymillió motoros jármű és több mint kétmillió kerékpáros közlekedik hazánkban. Ezenkívül sok mezőgazdasági rendeltetésű jármű (traktor stb.) és lovas kocsi is részt vesz a forgalomban.
Ilyen nagy forgalom tehát elengedhetetlenül szükségessé teszi a közlekedés pontos és részletes szabályozását.
Hazánkban a közúti közlekedés rendjét az 1963. január 1-jén megjelent egységes szabályzat, vagy ahogyan röviden nevezik: a KRESZ szabályozza. Ez hasonló a többi európai ország szabályzatához, mivel mi is csatlakoztunk az európai államok közlekedési szabályait egybehangoló Genfi Közúti Egyezményhez. Tehát téves az a felfogás, hogy más és más közlekedési szabályok vannak a különböző országokban. Kisebb eltérések - a hazai sajátosságokból fakadóan - lehetségesek ugyan, de az általános és fontosabb szabályok egységesek.
Végül szükséges a közlekedési szabályok tanulmányozása és mielőbbi elsajátítása azért is, mert a növekvő forgalom mind jobban kiképzett és minél alaposabb tudással rendelkező járművezetőket kíván. Ezért helyes, ha már az iskolában mindenki megtanulja a közlekedési szabályokat és a közúti jelzéseket, amelyek egyrészt nagy segítséget és előnyt nyújtanak majd a későbbi gépjárművizsgánál, másrészt jelentős segítséget adnak a közúti közlekedés gyorssá és balesetmentessé tételéhez is.
Vissza