Közgyűlési jelentés 1946-1947-1948

Előszó

Érdekképviselet nélkül

A Magyar Posta történetében - az 1918-19-es forradalmi éveket kivéve - sehol sem találkoztunk olyan érdekképviseleti szerv működésével, melyet a mai Szakszervezet elődjének lehetne tekinteni. Ennek oka koránt sem az, mintha a postások a múltban megkülönböztetett anyagi jólétben és kedvező szociális körülmények között dolgoztak volna. A postás dolgozó épp olyan kizsákmányolt bérmunkása volt, a postamesteri hivatalok bérlőinek - a Taxis, Paar családoknak és a többieknek - mint akármely más kézműves vagy ipari munkás.
Az államhatalom futárintézményéből kifejlődő postaüzem azonban a hírszolgálat fontosságára való tekintettel, minden időben szigorú állami ellenőrzés alatt állott. A társadalom, szervezeti és gazdasági fejlődése során, már 1772-ben az államkincstár bevételeinek fokozása céljából III. Károly a posták kezelését hazánkban is állami monopóliummá tette és az államosított posta személyzetének szervezkedési jogát ez időtől kezdve maga az államhatalom akadályozta a legszigorúbb rendszabályokkal.
Az 1920-as ellenforradalom - Peyer és a többi osztályáruló jobboldali szociáldemokrata megalkuvása- folytán - szinte első lépésének tekintette, hogy a földmunkások és a bányászok mellett a postásoktól és vasutasoktól is megvonja a szabad szervezkedés jogát.
A szabad szervezkedési jog megvonása azonban kevésnek bizonyult a kizsákmányolt postástömegek elégedetlenkedésének levezetésére. Hogy elejét, vegyék a postán az egységes szervezkedési fellépés lehetőségének, egyrészt mesterségek választófallal igyekeztek elválasztani egymástól különböző munkakörben dolgozó postásokat, másrészt az összes postai dolgozót elválasztani a többi kétkezi, főleg ipari proletáriátustól. Vissza