Középkori magyar festészet

Előszó

A KÖZÉPKORI MAGYAR FESTÉSZET három műfajban nyilvánult meg: képtáblákon, freskókban és miniatűrökben. Itt ezúttal a legkvalitásosabb csoportról van szó, a képtáblákról. Ezek mozgatható szárnyú oltárok részei vagy töredékei, több mint kétezer ismeretes közülük a táblafestés klasszikus idejéből, 1380-1540 közöttről. Valamennyi gótikus stílusú és valamennyi vallásos tárgyú. Az oklevelekben szereplő rengeteg, pusztán keresztnevű művész közt kell keresni alkotóikat: a puszta keresztnév azt bizonyítja, hogy a művész nem idegenből származott, a magyar gótikus festészet nem vándorfestők kegyességéből élt, hanem helyi kultúrából sarjadt. Sajnos, az ország szívében az emlékek a százötven éves törökdúlás alatt megsemmisültek, de a Felvidéken és Erdélyben megmaradt sorozatok a fejlődés valamennyi fázisáról tájékoztatnak.
Az első kép, melyet bemutatunk, a Hegyibeszédet ábrázolja. Három képből álló sorozat egyik tagja. (1. kép.) A XIV. század idealisztikus, erősen gótizáló jegyében fogant, melyet a realizmus szele még nem érintett. Tértelen, a kompozíció dekoratívan síkszerű, a ruhák lapos, egyszerű redőkben folynak lefelé.
Következő emlék a mateóci oltár. (2. kép.) Ikonográfiái szempontból az a jelentősége, hogy először fordul a magyar szentek legendáihoz. Középképe Szent István királyt és Szent Imre herceget ábrázolja, embernyi nagyságban, állva, kissé egymás felé fordulva. Az oltár tehát Szent István és Szent Imre dicsőségére készült s ebből a szempontból páratlanul áll, mert ha a későbbi emlékeken szerepelnek is magyar szentek, sohasem ily hangsúlyosan, hanem más szentek társaságában, a középképen pedig egyáltalán nem.
1425-1430 körül készült az oltár: közeleg az új realisztikus stílus vagy már kopogtat is az ajtón, mint Kolozsvári Tamás művészete mutatja. A Szent Imre halálát ábrázoló képen a mateóci mester megüti az új hangot: egy leány elfordul, tenyerébe temeti arcát, úgy siratja a korán elhunyt királyfit. Sajnos, a XIX. századvégi kontár átfestés sokat rontott ezen a fontos alkotáson. (3. kép.)
A mateóci főoltárral egy időben készült Zsigmond-kori festőművészetünk legjelentősebb alkotása, Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki oltára (Esztergom, Keresztény Múzeum). Elpusztult felirata szerint Péter fia Miklós győri olvasókanonok, a királyi kápolna kántora készíttette 1427-ben Kolozsvári Tamás festővel. A festett szárnyasoltárból megmaradt a középkép, amely a Kálváriát ábrázolja, a passió jeleneteket (Krisztus az Olajfák hegyén, keresztvitele, feltámadása és mennybemenetele) mutató négy belső szárnykép és három külső. Szent Benedek, Myrai Szt. Miklós és Szent Egyed életéből merített jelenetekkel, összesen nyolc kép ismeretes az oltárból, a kilencedik, egy külső szárny kép, elveszett. Vissza