Közelítgetések (dedikált, számozott példány)

Előszó

Közelítgetések
Tolna megyei napló, 1995-96-97-ből

1995. január 1.
Élünk, és ez nem akármi. Jutalom vagy büntetés, véletlenek összjátéka vagy kiválasztatás. Egy vagyok az élőkből, a 4,6 milliárd emberből. Az alapvető kérdésre, a létproblémára én is keresem a választ - a bizonyíthatót, a kézzelfoghatót - ugyanúgy, mint előttem már oly sokan a történelmi idők során. Ugyanúgy, hiába. Mert logikus megoldás nincs. Vagy elhisszük a megfoghatatlant - Isten létét, aki jókedvében megteremtett minket a föld porából, az örökkévalóságnak -, vagy beletörődünk abba, hogy néhány évtizednyi fizikai valóság, jelenlét után eltűnünk a semmibe, a nemlétbe, végleg.
Nem a saját nyűgeimmel, hétköznapi problémáimmal akarom megtölteni e naplót, nem a keserűségeim, sikertelenségeim, betegségeim rögzítése az elsődleges célom, hanem a gondolataim megírása. Istenről, a világról, s benne magamról. Én leszek a főszereplő - ez elkerülhetetlen -, de a közönség is én leszek. Lássam, mit produkálok!
Adataim. Wessely Gábornak hívnak, 37 éves vagyok, újságíró, három gyermek apja. Tolna megye Tolna városának lakója. Magyarországi magyar. Bár inkább européer, s még inkább világpolgár. Röghöz kötött világpolgár, ragasztóban totyogó távfutó.

1995. január 2.
Ez az év három évig tart, ha tart. Világvége hangulat van, 2000 felé közeledve. A feleségem, Erzsi álmot látott. Tűz volt benne és füst, és egy évszám: 1996. Nyakunkon az utolsó ítélet? Szeretnék „még időben" jó útra térni, el-eljárni a templomba, gyónni, áldozni. Tisztába tenni a lelkemet. Vissza