A szigligeti vár

Előszó

Szigliget... A nyelvésznek ez a szó a régi szeg és liget vagy sziget és liget szó összetételét jelenti, és azt, hogy ősi hely, ahol már a magyarság első idejében is lakhattak. A földtan tudósa a harmadkor-végi vulkánosság egyik tanújaként könyveli el a bazalttufával fedett dombokat, a történész a török- és kuruckori szabadságharcok egyik sokat emlegetett helyét látja benne, a természetjáró pedig a balatoni táj ezerszínű szépsége között is az egyik legszebbiket fedezi fel benne úja és újra. Kisfaludy Károly dicsérete leng itt a dombok fölött:

Nagyít a hír, ha szárnyra kél,
Itt valóság több a hírnél,
Ily szépet nem terem még
A magyar vad föld és ég.

Két síkság határán domborodnak a szigligeti halmok. délről a Balaton fénylő tükre mossa lábaikat, északról a tapolcai nedves, sáros, tőzeges mezőség, a belőle kiemelkedő roppant ősállatokhoz hasonló testes, borszagú hegyekkel. A hímes, zöld és ezüst színű terítő szegélyeként jegenyesorok futnak át a tájon, mint magasra nőtt óriási testőrei az itt látható szépségeknek.
Korhadt, sok dicsőségről mesélő várrom koszorúzza a szigligeti Várhegyet. Körülötte egymás fölé domborodó halmok erdővel és felfelé húzódó szőlősorokkal tarkított oldalai adnak színes keretet a magasba nyúló és elmúlt századokról mesélő romoknak. Délen, a kikötőnél az Aranykagyló hajlatán röppen végig a szem, és nem tud betelni a festményszerű képpel. A Kamonkő feketéllő sziklái alól induló lejtőt végi szőlő borítja, közte pincék, présházak, szőlőbeli hajlékok fehér falai világítanak, itt-ott nagyobb méretű, a tájba beillő üdülőházak épületei emelkednek. Olyan az egész a tó felé lejtő oldalaival, mint egy óriási kagyló odarakva a tó partjára. Vissza