A csöszmödi borszálló

Előszó

Preambulum
Voltaire-nek, sok okostojással együtt, az volt az elképzelése, hogy Isten ugyan megteremtette a világot, ám azután, mint aki jól végezte dolgát, magára is hagyta: tegyen ezentúl, amit csak akar. Mint a kiöregedett százszoros válogatott labdarúgó, akivel barátságos mérkőzésen elvégeztetik a kezdőrúgást, de aztán ő maga leballag a pályáról, és a meccs nélküle folyik tovább. Sőt, igazából akkor kezdődik.
Pedig nincs igaza Voltaire-nek meg a többi deista gondolkodónak: Isten azért csak-csak a világon tartja fél szemét, olykor még kedve támadna beavatkozni is, de látván, milyen ostoba az ember (akit nem igazán sikerült a maga képére alkotnia), inkább csak legyint egyet, hiszen előbb-utóbb rásegítés nélkül is elpusztítja önmagát.
Néha persze az is előfordul, hogy az Úristennek tréfás kedve támad, ilyenkor valami csodát tesz, és sokáig kacarászik azon, mit művelnek Ádám és Éva kései leszármazottai a meglepő dolgok, esetek körül. Arkangyalaival együtt harsány derűvel figyeli, hogy egy-egy úgynevezett „csoda" után faragott képeket csinálnak maguknak, hatalmas menetek indulnak a csoda helyszínére, újabb csodákban reménykedve és fohászkodva őhozzá, hogy legyen kegyes, bocsássa meg vétkeiket és szabadítsa meg őket a gonosztól.
Mindenféle papok ilyenkor cifra díszes ruhákat öltenek, arany serlegekből kortyolgatnak, megszegvén azt
PREAMBULUM 7 Vissza