Kövek meséi

Előszó

Pest régi zsidónegyede négy évvel ezelőtt századfordulós házainak bontása okán került a városi közbeszéd homlokterébe. Értékőrző civilek, urbanisták és építészek próbálták megóvni az épületeket, a kövek helyben maradását követelték, velük szemben daruval és markológéppel álltak csatasorban a piaci szereplők, akik a házak helyén remélték megtalálni üzleti hasznukat. A helyzet lényegében azóta sem változott, csak a kövek száma lett kevesebb.
Négy évvel ezelőtt a civilek hívtak sétálni a Zsidónegyedbe. Megmutatták a magyarországi zsidóság legfényesebb korszakának kulturális atmoszféráját őrző, klasszicista, romantikus, eklektikus és szecessziós épületeket, a több évszázad során kialakult, szinte háborítatlanul megmaradt, de mostanra veszélybe kerülő városszövetet, az emberléptékű utcákat és a rejtett belső kerteket. Felhívták a figyelmet a helyüket nem találó, a negyed képébe nem illő új épületek és a sorsukra hagyott foghíjtelkek között visszavonulásra kényszerített gyalogosszázadként várakozó öreg téglák seregeire.
Négy éve a civilek, most az írók invitálnak sétára. A kőfaragó formát ad a kőnek, a kőműves beépíti - a kő mindkettőjük számára anyagi minőség. Ám a falakba épített kövek anyagi létmódjukon túl rendelkeznek egy másik minőséggel: őrzik annak a közösségnek szellemi-lelki örökségét is, amely a kőfalakat emelte, és amely e falak között élt. Megőrzik mindazokat a boldog és szomorú történeteket, melyeknek tanúi voltak egykoron. Épp ezért a jelen közösségeinek - európainak, nemzetinek, városinak és a zsidó közösségeknek - ragaszkodniuk kell ehhez az örökséghez. Mert a régi kövek tanúságtételére a jövő közösségeinek is szükségük lesz. Az írók a kövek matérián túli jelentésének legjobb ismerői.
Most legyenek ők sétánk vezetői. Vissza