Előszó
Részlet:
- Ráróóó teee! Néécsak,még belévet az mocsárba az átkozott dög!
- Oda se neki Miska. Majd kihúz az császár. Még meg is szárijt. Néécsak amott ama öreg cserfát. -
- Szárijja ám ebannyát...
Tovább
Előszó
Részlet:
- Ráróóó teee! Néécsak,még belévet az mocsárba az átkozott dög!
- Oda se neki Miska. Majd kihúz az császár. Még meg is szárijt. Néécsak amott ama öreg cserfát. -
- Szárijja ám ebannyát az mocskossá, nem Esze apó báránykájjátl... Ejnye Ráró, ejnye - ad lovának szárat újra - hát csak nem döglünk el itt, ha mán eddig vagyunk.
Virradt. Lassan, zuzmarásan, ahogy december elejetájt a Bakonyban szokott. A két lovas már maga mögött hagyta a fölégetett döbröntei vár kormos, tetőtlen falait, mire annyira kivilágosodott, hogy nemcsak sejteni, de látni is lehetett valamit.
Na, a látnivalók miatt pihenhetett volna még a Nap is. Rajtuk ugyan nem sok a látnivaló. Régen volt sárga a csizma vörös a nadrág, szilvaszin az ágszaggatta mente, aminek hasadásain ugyanolyan atilla bánkódik elö tü-cérna után sóhajtozva. Igaz, a két borostás ábrázatot rejtegető süveg is csak szokásból hivódik még annak.
Nem különb a tájék sem. A sikos mészköszikla uton éppenhogy elfér a szekér. Jobbkézt mocsár gőzölög, ameddig a szem ellát,na nem messze lát. Balkézt meg ölnyi-forma viz. A ló még igy fáradtan is átugraná, hacsak annyi túlpartja volna, ahova mellső lábát letegye; de annyi sincs. Szinte medréből szalad ki a döbröntei hegy és szalad fölfele vagy negyven ölet, de olyan meredeken, hogy még egy hitvány nyirfabokor sem tud megkapaszkodni rajt. Arra elöfele a gőz fölött a Mánc fejeteteje komorlik, de a reggel eleje nem sokat mutogat sem fenyvesei zöldjéből, sem tölgyesei rozsdájából.
Nem is kiváncsi rá a két lovas. Poroszkálnak szótlanul, lóg a fejük, mintha aludnának. Pedig messze, hej de meszsze jár tőlük az álom. Messze űzte azt Károlyi generális parolájának csattanása. Még a tavaszon. Majténynál.
- Haaaj Károli Sándor, Károli Sándor,haj verjen meg a mi istenünk! - kél sóhaj az öreg száján.
- Heeej jó apánk, Esze apánk - kél rá nyomban sóhajválasz - te drágajó édesapánk... mér is hagyál el bennünket... ilyen árvára bennünket!...
Vissza