Fekete vetés

Előszó

Részlet a könyvből

Akkor már hosszú idő óta tartott a nagy háború és a Kubikosszállás zsellérei évek óta járták a hadak-útját, mert megölték Szarajevóban a trónörököst és meg kellett bosszulni a bécsi király nagy sérelmét. Pócsi Jóska, a hosszú Galambos és a többiek mind, akik már a háború elején bevonultak, alig-alig szabadulhattak egy-két napra a frontról. Néha kitört rajtuk az elemi vágy az otthon után, tűrhetetlen bánat szaggatta a szívüket és egynémelyik közöttük, valami ösztönös menekülésvágytól sodortatva, hazafelé indult. De sohasem jutottak tovább a táboricsendőrök vonalánál, mert együgyű volt az ő lázadásuk, hamar kifogyott a tarisznyából a komiszkenyér és nem nyílt ügyes hazugságra az ajakuk, ha számonkérték tőlük gonosz tettüket a komor táboricsendőrök, a törvénytudó szemüveges hivatalnokok. Egyszer mégis hazakerült az inas, sovány, kerekarcú Pócsi Jóska. Hazakerült, mert golyót kapott, háború szennyével borított testébe. Hazakerült, mert megszökött a kórházból, de rövid volt az ő részeges, nagy öröme, mert másnap hajnalban már bekopogtattak hozzá a törvényt őrző kakastollas csendőrök. Úgy volt, hogy agyonlövik, mert mit is érdemelne mást az olyan hitvány, rongyos, aki nem akarja odaadni életét felkent királyáért? De talán kevés katonájuk volt már az aranygalléros, nagy hadvezéreknek, talán csak a sors űzött furcsa játékot, Pócsi Jósika életben maradt. Sokáig sodródott egyik piszkos katonafogdából a másikba, amíg végre ismét ott találta magát századánál, a végtelenbe nyúló lövészárokban. A háború pedig folyt tovább. Éppen olyan véres, piszkos, szennyes volt körülötte a világ, éppen olyan nagy tetvek mászkáltak a katonák foszladozó ruháján, éppen olyan gorombák voltak az őrmesterek, éppen olyan irgalmatlanul okosan hajtották végre a lángeszű támadó és védekező hadmozdulatokat a király generálisai és éppen olyan szürkén, napról-napra őrlődtek az egymás ellen hajszolt ostobák milliói a roppant háború vérmocskos malomkövei között. Vissza

Fülszöveg

Hárommillió földnélküli zsellér, kubikos, cselédember élete árad Kovai Lőrinc új könyvében, az első világháború végétől, a második világháború végéig, Orgovány-pusztától Budapest romjaiig.
A magyar könyvkiadás első nagy regénye, melyben a kiváló író a világháborút, Budapest ostromát és a nagy társadalmi átalakulást dolgozza fel az irodalom eszközeivel.
Író a könyvéről:
Sűrű fekete vetésben botladoznak a kanyargós, sárgavízű folyó partján élő emberek. A fekete vetés magja az elnyomás, a betűk mérge, a hazugság és a bűn. Néha szilaj lázadás, féktelen szerelem, tomboló bosszú vet hullámot a hétköznapok fekete vetésén. Egyszer forradalom jégesője zúdul rá, máskor háborúk dúlnak messze-messze, a távolban felgyújtott falvak...
Csend volt sokáig, nagyon sokáig. De egyszerre soha nem látott erővel viharzott fel a nagy aratás és új háború sarlójának görbe pengéje alatt dőlt rendre a fekete vetés. Nagy aratás volt, de az ember nem aratott. Úgy vergődött a fekete vetés mélyében, mint az apró madárfiókák és bizony nem rajta múlott, hogy nem szelte ketté az éles penge.
A fekete vetés sötét barázdáinak nyomán vezettem tollamat, míg a félrevezetettség éjszakáiban vergődők, a reménytelen sorsúak és a megtévesztettek életét próbáltam az olvasók elé vetíteni. A névtelenek, kopottak, együgyűek, gyenge gonoszok regényét írtam meg. Hiszem, hogy utódaik már a tiszta öntudat felemeltségével járhatnak a földön - s akkor a Fekete vetés aranyszínben játszhat ismét a nap csókjának varázslatától... Vissza