Fáklyatánc I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

A kulcsár pirospozsgás, hosszúorrú, szürkebajuszú ember volt. Homlokán, - talán azért, mert ha válogatott a kulcskarikán sorakozó kulcsai között, mindig fontoskodva lenézett - három mély ránc vibrált. Az egyébként sovány hegyes álla alatt ilyenkor apró keskeny tokává gyűrődött a simára borotvált bőr.
- Lopás... - mondta fakó hangon. Vasárnap volt. Kora délután, és a reggeli sörözés már meglátszott azon is, ahogy túl hetyke, kissé bizonytalan mozdulattal illesztette a hatalmas rozsdás, de olajozott kulcsot az alacsony, acélszürke vasajtó előrebillenő, kisebb dinnyenagyságú lakatjába.
- ...Királyi kegyelem... - szólt gőgösen a magas, csontos, feketebajuszos főporkoláb. Ünnep lévén, a börtön parancsnoka, vagy egyéb hivatalos személyek már korán eltünedeztek és a Bécsből, Budám váratlanul érkezett leirat végrehajtása most már az ő kötelessége volt.
-... Királynál a kegyelem, nálunk a kár... - a kulcsár hangjában uralkodói gőg csendült. Tudta, hogy az ajtón túl, a cellában, most remegve figyel, valaki a zár csörrenésére, hogy nagy-nagy esemény, ha ételért italért vagy éppen a napokig bűzlő ürítőedény kiviteléért nyílik az acélszínű ajtó és amikor a kisebb dinnyenagyságú hatalmas lakat úgy nyílott szét, mint nagy, mérgesagyarú kígyófej, a főporkolábhoz fordulva mondta:
-Könnyű ott az uraknak kegyelmet osztogatni... nem a bécsi Burg aranyrácsát lopja el az ilyen, ha kiszabadul, hanem a szegényasszony tyúkját. Én ugyan, ha egyszer rosszra adta a fejét egy zsivány, ki nem engedném. No, dehát ennek már mindegy... .
Az ajtó megakadt a börtönfolyosó egyenetlen, mindig jéghideg kőpadlóján zörrenve megbillent, aztán recsegve furcsa vinnyogó hangon nyikorogva kinyilt. Sarkaiból rozsda porzott. Végig a folyosón minden ajtó máskép nyikorgott és a főporkoláb már a lépcsőn tudhatta, melyik fogollyal viteti ki piszkát az ügyeletes őr. Most meghajtotta a fejét és belépett. A nap még nem került az épületnek erre az oldalára. A cellában félhomály derengett. Fent, másfél öl magasságban, fehérlő kicsiny ablak vastag rácsán, a nyitott ajtón át besikló fuvallattól mint szürke rongyok lebbentek a piszkos pókhálók. Az ablak alatt valaki állott: fejét leszegte, keskeny vállát felhúzta. Vissza

Fülszöveg

A Fáklyatánc a magyar nép szabadságvágyának, nagy forradalmi harcának regénye. Voltaképpen háborús regény, a függetlenségért és belső szociális átalakulásért küzdő emberek története, akiket az író a fegyveres harc lendületében, honvédő szerepükben mutat be. Kovai a tőle megszokott nagyvonalú ecsetkezeléssel hatalmas tablóban, európai viszonylatban tárja elénk történelmünk e nagyszerű napjait. Az európai forradalmak fáklyái egy időben gyulladtak ki s a magyarországi szabadságharc fényei még akkor is világítottak, amikor Párizsban és Bécsben az abszolutizmus zsarnoksága hallgattatta el a tömegek forradalmi hangját.
A cselekmény hatósíkja igen nagy. Egészében felöleli a magyar történelem 1848-as eseményeit, megeleveníti a párizsi és bécsi forradalmi napokat. A regény Kossuthnak a budai várbörtönből való kiszabadulásával kezdődik. Színes képekben ábrázolja a márciusi napok nagy felszabadulását, majd a kirobbanó harc tényeinek leírását kapjuk. Külföldi forradalmárok és magyar parasztkatonák - diákok és munkások találnak egymásra a közös harcban.
Az aradi vértanúk kivégzésének drámai leírásával nem fejeződik be a regény cselekménye. Az abszolutizmus fojtó szorításából szabadulni vágyó emberek hitéből, erejéből érzi az olvasó, hogy a szabadság nem veszett el, mert szellemi, érzelmi és etikai ereje tovább él, és kizárja az elbukást. A tömegek szabadságvágya tovább izzik, s Garibaldi zászlaja alatt újra lángra lobban.
A Fáklyatáncban a történelmi emlékanyag és a költött regényfigurák sorsának összeszövése áttekintést ad az akkori társadalom valamennyi rétegéről. A történelmet formáló nép, melyet Kossuth hívó szavára állt helyt, amíg csak az események alakulása ki nem ütötte kezéből a fegyvert. Vissza