Barangolások Dél-Amerikában

Fülszöveg

„Ha innen a magasból körülnézünk, a vad természetnek egy olyan megejtő látványa tárul szemünk elé, melyet európai ember már nagyon ritkán láthat. Jobbra va Cordillera Darwin kétezer méter fölé nyúló havas vonulata látszik, így a lenyugvó nap fényében talán még zordabbnak tűnik, mint amilyennek a repülőgépről láttuk. A vízi út másik oldalán délre az Isla Navarino már Chiléhez tartozik. A sziget felett fordult meg gépünk leszálláskor, és jól láthattuk az egyetlen települést - mely tényleg a legdélibb a Földön Puerto Williamst." „Közben teljesen kitisztul az ég, és az alászálló nap varázslatos játékot űz a jégormokon. Festő sem tudná a kék oly sejtelmes árnyalatait kikeverni, melyben itt gyönyörködünk. Talán a zene képes visszaadni azt a hangulatot, melyet a délután hozott. Nincs az a modern technikai eszköz, mely ne dadogna ennyi szépség rögzítésekor. Kár, hogy a zene nagyjai nem járhattak itt. Van még valami. Ez az érintetlenség, ez a zavartalanság, melyben nem érzem magam betolakodónak, mert most értem meg igazán, hogy ez a mi örökségünk csoda."

"Ezek a szobrok nem véletlenül tartják izgalomban majd három évszázada a világot. Üzenetet hordoznak, melyet csak részben értett meg a civilizált emberiség. A moaik a viharos múltról beszélnek a jelennek, mert a múlt összessége a jelen és a jövő is, itt az Isla de Pascuán és Budapesten is. Ennyiben van hozzánk közel a Húsvét-sziget.
Ezeket a szobrokat a félelem szülte. Oly koré, melyben nyomorult volt a jelen és bizonytalan a jövő. A kiszolgáltatottság, a bezártság életérzése volt a szobrok alkotóinak múzsája. Ez a legfőbb üzenet a XX. század számára, melynek életérzése nagyon hasonló." Vissza