Kovács Margit kiskönyve (minikönyv) (számozott)

Előszó

Rövid kis köszöntés e pár sor:
köszöntöm az érkezőt, a szép régi ház kapuján belépőt, a munkámmal ismerkedőt, a katalógus lapjait forgatót - és köszöntöm a távozót, a kapun kilépőt. Remélem megőriz valami visszhangot, emberi kapcsolatot találkozásunkból. E két kapunyitás közötti időt most arra használom, hogy az agyagról és kettőnk kapcsolatáról meséljek.
Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált. És azóta ez az elem belekerülve vérem áramába, hol az öröm hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor, emel, buktat. Azt kívánom, hogy ez a hullámverés utolsó lélegzetvételemig elkísérjen.
Mert csodálatos ez az ősi mesterség. Az élet hajnalán vette kezébe az ember agyagot. És amikor az első fazekas elkészítette az első használatos edényt - játszott is, örült is bizonyára: belevésett hát valami szép haszontalant. És azóta kézről kézre adja ezt a szép játékot.
És már nemcsak edényt - figurát, domborművet is készít. Gyúrja, korongolja az agyagot. Keveri durvára, égeti szabad tűzben, égeti elektromos kemencében fémkeménységűre. Élvezi kísérleteit: az anyag nyers szépségét vagy a színek, fények káprázatát. Ahány alkotó, annyi változat. Mindenki beleleheli lelkét, jókedvét, örömét, bánatát.
És milyen csodálatos:
a fazekas már rég nincs sehol, de jókedve, humora, pajzánsága, öröme, gyásza ott duruzsol továbbra is cserepeiben és mesél az utána jövőknek.
Köszöntöm az agyagot és a belőle születő mesterséget
Kovács Margit Vissza