Kovács Lola

Előszó

Három, természetesen most kifejthetetlen szempontot ajánlok figyelmükbe.
Az első: a részlet és nagyság viszonya. Nem a rész és az egész dialektikájára gondolok, hanem arra a nem éppen és nem mindig egyenes és szoros kapcsolatra, ami a fragmentum és a méret közvetett viszonyából származik, s amely a valóság sajátos aspektusát képes megmutatni. Amikor Kovács Lola - nagyon helyesen - felnagyítja, majd kivágja a részletet, kiemel és új dimenzióba helyez egy különös felület-rendszert. Vagyis nem csak egyszerűen felnöveszti a fizikai és biológiai test jelentés-teli darabjait - és most nem is akarnék egy szót sem szólni az "eljárás szimbolikus és szimbólum teremtő hatásáról vagy eredményéről -, hanem a részleteket, az arcot, szemeket majdhogynem tájképileg felfogható térbe helyezi. Olyasvalamit művel, mintha az antropozófiai szemléletet teozófiaivá alakítani a látvány segítségével és szintjén; vagyis mintha egy merőben és pusztán elvi módon működő szinkretista gondolkodásmódot könnyű kézzel, nagyvonalúan gyakorlativá vizualizálna. Eljárásával, tehát az óriás-részletté nagyítással azonnal átlagol-nivellál is, finomabban és magasztosabba egyetemessé tesz; melléknevet jelzővé avat.
A második: e munkákon a közönséges és a metafizikai ötvöződik, az előbbiek értelmében. Mondhatnánk persze, hogy ez az európai festészet egyik "feladata" a kezdetek óta, s mondhatjuk is, hiszen Kovács Lola európai festő.
A Harmadik: Pierre Bonnard. Vissza