Kovács József

Előszó

Az első világháborút követően a szecesszió már végnapjait élte, majd a két világháború között f a haladás fonákjaként - a historizmus különféle irányzata éledt fel ismét, és a mind hanyatlóbb kovácsoltvas-művességünkről századunk 50-es éveiben már annak útvesztését, megrekedtségét, korszerűtlenségét, zsákutcába jutását deklarálták, agóniáját hirdették. Az 1960-as években azonban égető feladattá lépett elő a művészi vasművesség megújítása, és egy akkor feltörekvő vasműves nemzedék síkraszállt e művesség régi rangjának visszaállításáért, korunk gondolatvilágát kifejező formakultúráért. Az idő halad, és tudták, ami tegnap még izgalmas és vonzó volt, az mára siralmasan unalmas. Az eklektizálódó formanyelv mosolyt kelt az űrhajók és műholdak világában. Eldobták hát a rég letűnt formák variációját - ugyanis a különböző stílusokhoz mindig egyfajta látásmód, egyszersmind korérzékelés tapad -, és a múlt mívességét átmentve új eszmékkel és módszerekkel párosítva korunk szellemi áramlatának formavilágából fakadó kifejezésre törekedtek. E tehetséges fiatalok csupán önerejükből, a ma eszmevilágán nevelkedett látásukra és művészi szemléletükre támaszkodva próbálták körvonalazni a kor igényeinek megfelelő, a ma emberéhez igazodó műveiket és munkásságuk révén művészi vasművességünk elérkezett oda, hogy mai életünk koncepcióját hiteles alkotásokban reprezentálja, új fejezetet nyitva meg az iparművészet e sajátos ágában. Ennek az úttörő csapatnak volt egyik jeles mestere-művésze - nomen est omen Kovács József. Neve a széles rétegek számára kevéssé ismert, a művészetekben járatosak és szakmabeliek előtt ugyan tudott, de alkotásainak sorát nem, vagy csak hézagosan ismerik. Munkássága, kibontakozása útjának megfigyelésére kiváló alkalmat nyújtó sikeres kiállításain ugyan az érdeklődők elé tárta áttekinthető bőségben főleg a „kisművesség" körébe tartozó tárgyait, és terveken vagy fényképen az architektúrához kapcsolódó munkáit. Vissza